Frissdiplomások kínlódásai és kertvárosi gimisek az MTV Hungary-n [VIDEÓ]

Underemployed

Vadiúj sorozatok érkeznek az MTV Hungary-re! Elsőként A Gyíkarcok, amely négy középszerű gimis srác csajozási és túlélési kísérleteit mutatja be, míg az Underemployed – Túlképzetlenek  diploma után Zs-kategóriás munkákban fuldokló, a felnőtt léttel ismerkedő fiatalokról szól, akik bármit megtennének egy normális állásért. Elmerottyant poénokra épülő sorozatokban kerülnek bemutatásra az átlagos középiskolás srácok és a diploma után önmagukat kereső fiatalok mindennapjai is. 

Ki ne emlékezne azokra az arcokra középiskolából, akik képtelenek voltak beilleszkedni a menők klikkjébe, viszont túl jófejek voltak ahhoz, hogy a ragyás lúzerek közé tartozzanak? Róluk szól az azonos című brit szitkom alapján készült The Inbetweeners, ahol az új iskolába kerülő Will Mackenzie abban reménykedik, hogy kapott egy második esélyt a menők közé való felzárkózásra. Tervét hamar kettéhúzza az igazgató-helyettes, aki három kicsit furcsa srác gondjaira bízza a napi jelleggel aktatáskájában botladozó fiút.

 

 

A minőségi zülléssel és a szexualitással most ismerkedő fiúk mindent megtennének, hogy legyen végre barátnőjük, ehhez viszont az kéne, hogy a csajok egyáltalán észrevegyék, ők is a világon vannak. 

Állást keresni még a középiskolai bénázásoknál is nagyobb szívás. Friss diplomásként pláne az. Mindenkinek van vagy volt egy munkahelye, ami nem éppen az, mint amiről a diplomaosztó utáni bulin dumált a barátaival. Ez történik debütált Underemployed – Túlképzetlenek főszereplőivel is: a zenészi karriert tervező Raviva egy bárban dolgozik (ahol végül is tényleg szól a zene), a modellnek készülő Miles részmunkaidőben sztriptízzel keresi a kenyerét, de a reklámszakmában sikerre vágyó Daphne is csak egy nem fizető gyakornoki állásig jutott a diplomaosztó óta elmúlt egy év során.

 

 

Az írói ambíciókat dédelgető Sophia könyv helyett számlákat ír egy fánküzletben, Lou pedig az utcán gyűjt aláírásokat egy civil szervezetnek. Azokból a próbálkozásokból pedig, hogy ezekben a munkákban is megtalálják a szépet, a jót, sok vicces és ciki helyzet is adódik.

Underemployed-Túlképzetlenek és A Gyíkarcok csak az MTV Hungary műsorán!