Ez most nem katonadolog!

SAS sorozat

„Aki mer, az nyer!” – így szól a Különleges Légi Szolgálat, azaz az SAS jelmondata! S valóban minden bátorságára szüksége van annak a 24 kiváló fizikai állapotban lévő önkéntesnek, akiknek  eltökélt céljuk, hogy felvételt nyerjenek a világ egyik legkiválóbb elit egységébe. A DoQ népszerű sorozatában nincs helye a puhányoknak! Az „SAS - Bírod a kiképzést?” (SAS Are You Tough Enough Desert) című reality sorozat a Namíb-sivatagba kalauzol, ahol betekintést nyerhetünk a brit haderő legnagyobb harci alakulatának életébe, persze kissé rendhagyó módon.

A DoQ-n futó műsorban ugyanis nem a hadsereg mindennapjait követhetjük nyomon, hanem annak a 24 civilnek az életét, akik arra vállalkoztak, hogy legalább olyan kőkemény teszteknek vessék alá magukat, mint a valódi, hús-vér katonák.

A tét nem más, minthogy eldőljön, kik azok, akik érdemesek arra, hogy az igazi SAS tagjai legyenek. A valódi osztaggal szemben most nők is esélyt kapnak arra, hogy bebizonyítsák, a gyengébb nem képviselői is megállják a helyüket a legrázósabb szituációkban. A  hivatásos tisztek, akárcsak az igazi felkészítés során, itt is a legvégsőkig feszítik a húrt, hogy minél hamarabb töredékére csökkentsék a tagok létszámát. A kiképzés későbbi szakaszaiban pedig különféle hadi gyakorlatok során készítik fel és értékelik a legrátermettebb résztvevőket.

A Dermot O’Leary vezetésével készült műsorban azonban a győztes csupán egy meleg kézfogásra számíthat Eddie Stone egykori SAS őrmestertől, aki – több ex-taggal és túlélési szakértővel egyetemben – azért felel, hogy a gyakorlatok valósághűek legyenek, de azt is megtudjuk tőle, mi történne, ha az adott helyzetek éles szituációban zajlanának.

Fegyverropogás, veszélyes aknamezők, éjszakai kihallgatások és további lebilincselő izgalmak várnak mindenkit a Csontvázpart hátborzongató környezetében.

SAS - Bírod a kiképzést?” - hétfőn és szombaton a DoQ műsorán!