Birtokba vették a Jóban Rosszban stúdióját a Pető Intézet növendékei

Jóban Rosszban

A képernyőtől már elbúcsúztak a Jóban Rosszban színészei, de a legújabb epizódok forgatása még tart. A TV2 sikersorozatának sztárjai korábban már ellátogattak a Pető Intézet növendékeinek speciális foglalkozására, ezúttal azonban ők voltak a házigazdák. A gyerekek boldogan fedezték fel a díszlet minden szegletét. Azt, hogy pontosan hogyan folytatódik a Jóban Rosszban története, a Pető Intézet növendékei sem tudhatják. A legújabb epizódokra augusztus 26-ig várni kell.

„Nagyon élvezték, látszott rajtuk, hogy ezzel a látogatással egy kisebb álom vált valóra számukra. Testközelből láthatták mindazt, amit csak a tévéből ismernek, és betekintést nyerhettek a mindennapi munkánkba. Minden egyes tárgyat alaposan szemügyre vettek, csodálattal nézelődtek a kulisszák mögött. Látszott a rajongás a szemükben, persze zavarban voltak, így némi távolságtartással közeledtek felénk. Próbáltuk oldani a feszültséget, barátkoztunk velük, hiszen mindig nagyon élvezzük, ha örömet okozhatunk a rajongóknak, pláne ha gyerekekről van szó.” – árulta el Baronits Gábor.

„Érdekes volt látni a helyszíneket, hogy a valóságban hogyan is néznek ki. Mindenki nagyon aranyos volt, Kálmán még gitározott is és együtt énekeltünk. Szerintem mindenkinek egy életre szóló élmény marad ez a látogatás.” – mondta Rigó István Richárd a nem mindennapi események után.