Az eltüntethető elektronika a Xerox legújabb adatvédelmi fejlesztése
A napokban a Xerox kutatóvállalata, a PARC (Palo Alto Research Center) sikerrel demonstrálta új technológiáját, amelynek révén egy távolról küldött optikai, vagy rádiófrekvenciás jel segítségével bármilyen elektronikus eszköz - chip, szenzor stb. - eltüntethető, kiiktatható pár másodperc alatt. A DUST (Disintegration Upon Stress Release Trigger) rövidítéssel ellátott technikai megoldás alapja az elektronikus eszköz köré vont speciális üveg, amely a ráérkező jel hatására millió darabra hullik és válik láthatatlanná az emberi szem számára. A PARC tesztjében egy hétköznapi lézer ceruzát használtak, amellyel távolról megcélozták a speciális üvegfelületet. Ennek hatására hőenergia szabadult fel, az eszköz melegedni kezdett, majd pillanatok alatt megsemmisült. Az alábbi film ezt a folyamatot modellezi.
Exkluzív évzáró koncertet ad a Fran Palermo
Szokatlan helyszínen, az Ötkertben zárja idei mozgalmas évét a Fran Palermo, december 30-án. A jungle rock and rollt játszó zenekar különleges fényekkel és vetítéssel is készül az év utolsó nagy bulijára, az újévet pedig már a stúdióban kezdik.
Két teltházas klubkoncertje után ezúttal egy nem hétköznapi koncerthelyszínen, az Ötkertben zárja az évet a Fran Palermo. A helyválasztás nem csak azért különleges, mert a diszkóként is működő hely kiválóan alkalmas a látványos vetítésekre és izgalmas fényeivel még jobban fokozható a koncertek hangulata, de kisebb mérete miatt ezúttal az intimebb hangulat is garantált. A zenekarnak bőven akad oka az ünneplésre: idén jelentették meg első nagylemezüket, tropical, mediterrán és jungle rock hatásokban dúskáló zenéjükkel megtáncoltatták a VOLT Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Bánkitó és a Budapest Park közönségét, novemberben egy vadonatúj dallal megtöltötték az Akvárium Klubot is, az újévet pedig már a stúdióban kezdik.
Megérkezett a leggyorsabb HyperX pendrive
A HyperXR, a Kingston Technology Company Inc., a világ vezető független memóriagyártójának divíziója bemutatta a DRAM és SSD-meghajtókat is magába foglaló Savage termékcsalád legújabb tagját, a HyperX Savage pendrive-ot, amely a nagy sikerű DataTravelerR HyperX 3.0 utódja.
Az első cég, aki olyan vásárlóknak ad el, akik nem akartak vásárolni
Az interneten jelenlévő magyar vállalkozások közül csak elenyésző számban foglalkoznak online értékesítéssel, de még az igazán profik sem igazán koncentrálnak azokra a potenciális vásárlókra, akik valamiért továbbállnak a honlapokról. Egy ügyes magyar módszer marketing költések nélkül segít visszafordítani a "befuccsolni látszó" vásárlásokat.
9 tanács a biztonságos online vásárláshoz
A hagyományos csatornák mellett egyre többen használják az internetet a karácsonyi ajándékok beszerzésére. Egy friss felmérés szerint a hazai internetezők 74 százaléka tervezi, hogy online áruházból is rendel az idei szezonban. Hogy az ünnepek valóban nyugalomban teljenek, az online veszélyekre is fontos odafigyelni, amelyek száma folyamatosan nő. A NetIQ által szponzorált 2015 Cyberthreat Defense Report jelentés szerint például a vállalatok több mint kétharmadát érte már valamilyen kibertámadás. A kockázatok azonban nem csak a vállalatokat érintik. A magánfelhasználók információi sincsenek biztonságban, különösen a bankkártyaadatok képviselnek nagy értéket. A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet, a vállalati internetes biztonság egyik hazai szakértője ezért a karácsony közeledtével hasznos tanácsokat ad minden webes vásárló számára, aki kellemetlen meglepetések nélkül szeretné szeretteit meglepni.
Sound: Tíz év, tíz név
2016. július 6-10. között tizedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a legizgalmasabb vízparti bulifolyam, a Balaton Sound, jövőre is a MOL Nagyon Balaton keretében. Az első bejelentés – stílusosan – tíz fellépőt tartalmaz, köztük Macklemore & Ryan Lewis, Armin van Buuren, Robin Schulz, Paul van Dyk, Oliver Heldens vagy Hernan Cattaneo. A jubileumi évre már most lehet jegyet venni, méghozzá december 8-án 14 órától – 72 órán át – kedvezményes áron.
Együtt várták a Mikulást hazánk sztárjai
Nagy meglepetésben volt részük a súlyos betegségből gyógyult gyermekeknek és családjaiknak a Jégteraszon! A Mikulás ugyanis nem egyedül érkezett hozzájuk - magával hozta hazánk hírességeit is. Dukai Regina, Lola, Muri Enikő, Szandi, Puskás Peti, L.L. Junior és Gergely István olimpikon vízilabdázónk segítettek az ajándékok kiosztásában, és míg ezek után a sztárcsapat fiú tagjai a játékos jéghokiban szegődtek a gyerekek mellé, a lányok fakutyázással csaltak mosolyt a legkisebbek arcára.
Adatelemzés és hanghullám technológia az OpenDNS új biztonsági megoldásaiban
A Cisco által 2015 augusztusában felvásárolt OpenDNS bejelentette legújabb biztonsági fejlesztéseit. Az egyik legérdekesebb újdonság, hogy az OpenDNS Security Labs a hangfeldolgozásnál használt technológiákat alkalmazza a hálózati forgalom elemzésére. A szakértők blogbejegyzésben részletezték a fejlesztések technikai hátterét, és két új észlelési megoldást is bemutattak, amelyek a hálózati forgalom mintáinak elemzésével képesek előre jelezni a fenyegetéseket.
Danics Dóra a Mikulásnak segédkezett
Danics Dórát felnőtt létére még mindig elvarázsolják az ünnepek. Ezért is döntött úgy, hogy állást vállal a Mikulás mellett és segédkezik neki az ajándékok kiosztásában. Az énekesnőt egy különlegesen képzett kutyus is elkísérte és együtt osztogatták a meglepetéseket a speciális igényű kisdiákoknak.
Megjelent az AIDA64 5.60
A FinalWire frissítette az AIDA64 rendszer-információs szoftver PC-s kiadásait. Az új, 5.60-as verzió teljes mértékben támogatja a Windows 10 első nagy frissítését, a novemberben megjelent Threshold 2-t, és előzetes támogatást nyújt a jövőre várható AMD Zen processzorokhoz.
Gyermekotthonba látogatott Józan László és Börcsök Enikő
Különleges délutáni programban volt részük a Pestújhelyi Gyermekotthon kis lakóinak. A Vígszínház népszerű színészei, Börcsök Enikő és Józan László közös palacsintasütéssel lepték meg a gyerekeket. A rendhagyó uzsonnán mindenki kedvére válogathatott a finomságokból, és a látogatás olyannyira jól sikerült, hogy Enikőék elhatározták, amint újra alkalmuk adódik visszatérnek a gyerekekhez.
Magyar kislány kapott főszerepet az orosz jégbalett sztárjai mellett
Egy ifjú magyar műkorcsolyázó, Schermann Regina hónapok óta dolgozik együtt az 5,5 millió dolláros költségvetésből készült Szindbád és Anna hercegnő családi jégmusical kapcsán egy profi orosz stábbal. A darab mindössze egy héten át látható Budapesten.
Mamma Mia!, Az Operaház Fantomja, Chicago - már 15 éve készít ilyen híres színházi musicaleket az orosz nézőknek a Stage Entertainment Russia nevű cég. Előadásaikat az elmúlt években Moszkva két színházában több mint 10 millió néző látta. A vállalat 7 éve foglalkozik jégmusicalek készítésével, az ő nevükhöz fűződik a rekord nézőszámot elérő a Diótörő is, amelyet 20 nap alatt 333 ezren néztek meg Oroszországban.
Félnek a fiatalok a digitális nyomoktól!
A digitális eszközöket használó fiatalok legfőbb aggodalma, hogy bármit is tegyenek, annak úgynevezett digitális nyoma marad. A fő veszélyforrások között jelölték meg azt is, hogy bárki információt gyűjthet róluk. A bankkártya adataikat is épp ennyire féltik – derült ki a K&H legfrissebb felméréséből.
A tenger szívében (12) heti filmbemutató
Ezen a héten felhúzzuk a vasmacskákat és kihajózunk a végtelen óceánra az Essex bálnavadászhajó fedélzetén, érkezik ugyanis a mozikba A tenger szívében! A film kapitányi székében a kétszeres Oscar-díjas Ron Howard rendező foglal helyet, első tisztként pedig Chris Hemsworth engedi ki az vitorlákat. De nincsenek egyedül a kietlen vízen, ugyanis a legénység tagjait olyan további nevek erősbítik, mint Cillian Murphy, Benjamin Walker, Brendan Gleeson, Ben Whishaw és Tom Holland.
3,5 tonna lefoglalt termék egy budapesti húsnagykereskedésben
Egy budapesti húsnagykereskedést ellenőrzött november végén a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Az egység takarítatlan, a termékek jelentős része jelöletlen volt. Az eljárás során több mint 3,5 tonna terméket kellett a szakembereknek lefoglalni és megsemmisíttetni. A tulajdonos mintegy egy millió forintos bírságra számíthat. Az ellenőrzés óta az üzletben a higiéniai hibákat kijavították, így tevékenységüket folytathatják.
Tanárnak álltak a sztárok
Cserpes Laura, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Boggie, Novodomszky Éva és Bagi Iván tanárnak álltak! Természetesen csak egy óra erejéig, hiszen csatlakoztak a Videotanár kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a Nemzeti Alaptantervre épülve online formában segítse a diákok mindennapi felkészülését a tanórákra és a vizsgákra. A sztárok az irodalom, történelem és biológia egyes témáinak rejtelmeibe avatták be a diákokat, melyet komoly felkészülés előzött meg.
Tájékoztató a Toshiba a médiában megjelent szerkezeti reformjával kapcsolatban
December 4-én a reggeli órákban a Nikkei közleményt adott ki, melyben a Toshiba Corporation (a továbbiakban Vállalat), a Fujitsu Ltd. valamint a VAIO (régebben a Sony PC részlege) jövőbeni együttműködéséről tájékoztatott, valamint, hogy ezen vállalatok megállapodtak abban, hogy új céget hoznak létre a következő év áprilisában. A közlemény továbbá kitért arra a fontos egyezségre is, hogy a vállalatok 30%-os arányban fektetnek be és átadják bizonyos ügymeneteiket az újonnan létrejövő cégbe, valamint az alkalmazottakat is átszervezik az újonnan létrejövő társaságba. Ugyancsak összevonják fejlesztéseiket, a gyártást és a kereskedelmet is, ezeket Japánba valamint a tengerentúlra csoportosítják.
Megindulhat a kommunikáció a biztosítók és a fuvarozók között
A biztosítók idén november 2-án jelentették be legújabb, az előző évhez képest lényegesen nagyobb, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) tarifáikat. Bár a díjak növekedése a személygépjárművek esetében nem tűnik jelentősnek, a fuvarozókra súlyos terheket rónak a változások. A fuvarozó vállalkozók védelmében szakmai kommunikációra és problémamegoldásra biztatja stratégiai partnereit a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary).
Szandi, Ada és Sarka Kata nem ismer lehetetlent
Iskola, óvoda, különórák, mellette háztartás és munka. Lehetetlen azonban nem létezik, minden csupán szervezés kérdése: ezt vallja Szandi, Ada és Sarka Kata is. A sztárok gyerekeikkel a MOM Játszóházban csapatokat alkotva játékos feladatokban bizonyították be, hogy micsoda mindent megoldó szuperanyukák. Így például kiderült, hogy készül Szandiéknál a reggeli, Sarka Kata hogyan szervezi meg egy napját, vagy éppen milyen házi praktikákat vet be, ha valamelyik gyerek megbetegszik, Adáék pedig bebizonyították, milyen jól helytállnak kvíz kérdésekben.