Tapasztaltak, de nem készülnek fel a meghibásodásokra a magyar autósok
A magyar autóvezetők az autóbalesetek mellett leginkább egy váratlan meghibásodástól tartanak, közel felük tapasztalt is már műszaki gondot az utakon, mely a motorhoz, az akkumulátorhoz vagy a defekthez köthető – derül ki az OTP Mobil friss felméréséből. A kérdőívet kitöltők fele legalább 10-15 év közötti vagy 15 évnél idősebb autóval vág neki az utazásoknak. A válaszadók a kötelező biztosításon túl legfeljebb CASCO-val rendelkeznek, 51 százalékuk pedig semmilyen egyéb biztosítást nem vesz igénybe.
Csökkent a kibertámadások száma, de az RDP kapcsolatai továbbra is sebezhetők
Bár a világ egy járvány sújtotta télre készül, úgy tűnik, hogy a koronavírus legalább a számítógépes bűnözés közegében kezd veszíteni az erejéből. Mivel a koronavírushoz kapcsolódó csalik, átverések az idő múlásával hatásukat vesztették, a bűnözők szemmel láthatóan visszatértek az alapokhoz 2020. harmadik negyedévében. Van azonban egy terület, amire a járvány továbbra is hatással van: ez pedig az Otthoni munkavégzés és azon belül is a Távoli Asztali Protokoll (Remote Desktop Protocol, RDP) sebezhető kapcsolatai, annak számos biztonsági kihívásával együtt. Megérkezett az ESET legfrissebb, harmadik negyedévet összegző kártevőkörképe.
Megjelent a Panasonic új objektíve: S-S85
A Panasonic örömmel mutatja be új, nagy rekesznyílású, fix gyújtótávolságú LUMIX S 85 mm F1.8 (S-S85) közepes teleobjektívét, amely gyönyörű bokeh hatással teszi még szebbé a portrékat. A korábbi bejelentésnek megfelelően a Panasonic négy F1.8-as, nagy rekesznyílású, a LUMIX S sorozat fényképezőgépein megtalálható L-bajonettes rendszert alkalmazó objektívet fog megjelentetni, és ezek közül az első a mostani 85 mm-es F1.8-as objektív. A négy F1.8-as objektív azonos méretű és ugyanott helyezkednek el rajtuk a vezérlőszervek, ami rendkívül praktikus: például, amikor a fényképezőgépet gimbal tartja, egyszerűen és gyorsan lehet objektívet cserélni, úgy, hogy minimálisan kelljen csak állítani a csatlakoztatott eszközökön. Az azonos átmérőnek köszönhetően a szűrők is kompatibilisek mindegyik objektívvel. Kompakt méretével és könnyű súlyával a LUMIX S 85 mm F1.8 pillanatfelvételekhez is használható.
További előnyök DIGIMobil előfizetőknek
A DIGI a közelmúltban jelentette be 2021. január 1-től elérhető lakossági havidíjas tarifacsomagjait. A tarifacsomagok havidíja mellett a VoWifi technológiáján keresztül a DIGI és Invitel vezetékes és DIGIMobil irányba indított hívások forgalmi díj mentesek lesznek, ezzel további előnyöket biztosítva a DIGI és Invitel előfizetőknek.
Mit vásárol járványidőben a magyar?
Háztartási kisgépek, fagyasztók és mosogatógépek, kertépítés, jakuzzi - hatalmas mértékben erősödött a kényelmet és az otthoni munkát kiszolgáló eszközök eladása a COVID-19 járvány kezdete óta, mondják a szakemberek. A konyhai eszközöket és a kerti termékeket árusító üzletek forgalma az egekbe szökött, ez a trend pedig megmarad jövőre is. Fontosabbá vált az otthoni kényelem és praktikum, sokan luxus kerti cikkekre, medencékre vagy jakuzzikra "cserélték" a nyaralásaikat, a lakberendezés, mint ágazat kifejezetten megerősödött az elmúlt fél évben.
November 13-án tartja a Black Friday-t az Extreme Digital
Összesen mintegy száz termékkategória több százezer darab terméke lesz elérhető az Extreme Digital Black Friday-én, 2020. november 13-án. A vállalat várakozásai szerint a járványhelyzet ellenére is jelentős érdeklődésre számít, ezért a “karanténspecifikus” akciók mellett megnövelt szerverkapacitással várja a rohamot a www.edigital.hu oldalon.
Vezetékes internet-szolgáltatást kínál üzleti ügyfeleinek a Telenor
A vezetéknélküli szolgáltatások mellett már korlátlan adatforgalmú vezetékes internet-hozzáférés is elérhető a Telenornál a közép- és nagyvállalati ügyfelek számára. A bérelt vonali megoldások nagysebességű, szimmetrikus le- és feltöltési sebesség mellett magas rendelkezésreállást biztosítanak. A Hipernetre épülő széleskörű mobilszolgáltatások mellett a szolgáltató ezzel kilép a „mobile-only” szerepből.
Bemutatkozik a SmartThings Find szolgáltatás
A Samsung bemutatta legújabb SmartThings szolgáltatását1, amelynek segítségével a felhasználók gyorsan megtalálhatják Galaxy eszközeiket2. A SmartThings Find világszerte elérhető lesz az Android 8, vagy ennél újabb operációs rendszert futtató készülékeken, több mint 6 millió felhasználó3 pedig már a megjelenés előtt kipróbálhatta a rendszert. Az új funkció a Bluetooth Low Energy (BLE)4 és az ultra szélessávú (UWB)5 technológiáknak köszönhetően képes megtalálni a Galaxy okostelefonokat, tableteket, okosórákat és fülhallgatókat.
Memória elvitelre: memóriamegoldások, melyeket bárhová magunkkal vihetünk
Megörökíteni egy felvételen az élet különleges pillanatait, elmenteni egy utazás emlékeit, vállalati adatokat áthelyezni egyik eszközről a másikra, biztonsági másolatot készíteni a fontos dokumentumokról. Ezek mind olyan alkalmak, amikor megbízható adattárolási megoldásokra van szükségünk, amelyek garantálják, hogy az információk nem csak a fejünkben maradnak meg. Ezért a Kingston Technology, a memóriatermékek és technológiai megoldások globális piacvezetője elindította globális kampányát, a Kingston Is With You-t, mellyel célja, hogy a felhasználókat minden olyan élethelyzetben támogassa, amikor adataik biztonságos tárolásáról és hordozásáról, vagy informatikai rendszereik teljesítményének növeléséről van szó.
Lamax Sentinel2 - A fürdőszoba királya
A hordozható bluetooth hangszórók választéka ma nagyjából elérte a végtelent, ami egy remek kis piacot teremtett. Az olcsótól a drágán át a kifejezetten megfizethetetlenig, a Sokol rádió utódja címért versenyző tömegek és a gettórobbantók hada között nehéz lehet megtalálni azt, amire pont szükségünk van. Ebbe a versenybe csöppent be a Lamax Sentinel 2.
Lilunak árulta el titkait Nagy Réka
Lilu egy olyan személyiség, akinek szívesen nyílnak meg az interjúalanyai. Sok ismert ember árult már el a mikrofonja előtt bizalmas dolgokat. Legutóbb Nagy Rékával beszélgetett őszintén: az ismert modell, illetve táplálkozási tanácsadó az eddig féltve őrzött szépségtitkaiba avatta be. Végre kiderült, Réka hogyan küzd meg nap mint nap a bámulatos alakjáért, milyen praktikákkal tartja fitten magát, milyen alapélelmiszereket tart otthon és azokból hogyan készít egészséges, ínycsiklandó finomságokat?
Vigyázat, a nosztalgiapulcsik újra támadnak a Comedy Centralon!
November 2-án újabb évaddal érkezik a Comedy Central képernyőjére A Goldberg család. A széria hetedik évfolyama is a már jól bevált receptet követi; vagyis a sorozat szellemi atyja, Adam F. Goldberg továbbra is a saját gyermekkori élményeiből merít, és forgatja ki a mindannyiunk számára ismerős, őrülten vicces, gyakran már-már groteszk családi szituációkat és élethelyzeteket. A premier kapcsán a produkció két sztárja, Sean Giambrone és Wendi McLendon-Covey árul el izgalmas kulisszatitkokat most nekünk.
Panasonic RZ-S300W - Majdnem tökéletes fúzió
Ma már számos feltörekvő gyártó kínál kifejezetten megfizethető áron kevés kompromisszumot jelentő, tényleges vezeték nélküli fülhallgatót (earbud / earpod). Azonban, mint mindig, most is adott a lehetőség, hogy mélyebben a zsebünkbe nyúlva egy régóta a piacon lévő, nagy múlttal rendelkező név mellett tegyük le a voksunkat - mint például a Panasonic, méghozzá a nemrég megjelent RZ-S300W modell.
Halloweenkor takarítsuk ki a zombikat a hálózatból
A G DATA szerint a nem frissített rendszerek komoly biztonsági kockázatot jelentenek. A vállalatoknál működő Windows XP rendszerek olyanok, mint a zombik. Nehéz megszabadulni tőlük, de a halloween erre remek alkalom.
Ma 98 éve fedezték fel Tutanhamon sírját
A régészet valaha volt legnagyobb felfedezése, kétség nélkül Tutanhamon sírjának megtalálása volt. 98 évvel ezelőtt, 1922. november 4-én a dúsgazdag angol arisztokrata, Lord Carnarvon által megbízott Howard Carter tett, a régészprofesszor öt teljes évnyi keresés után – tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően – talált rá Tutanhamon fáraó sírhelyére.
A nap, amikor még SpongyaBob is töklámpást ragad!
Sejtelmesen világító töklámpások, denevérek, egy kis túlvilági csontzene, hátborzongatóan vicces hacukák, mókás, a riogatást sajátosan értelmező zombik – ez a szombat más lesz, mint a többi a Nickelodeonon! A gyermekcsatorna október 31-én a legnépszerű sorozataiból összeállított tematikus Halloween-maratonnal fokozza a jóleső borzongást és a hangulatot. Izgalmas kalandokban lehet részünk többek közt A Thunderman családdal, az Egy csipetnyi bűvölet, valamint a Félsz a sötétben? hőseivel, de azt is megtudhatjuk, hogy mindenki kedvenc tengeri szivacsa, SpongyaBob Kockanadrág hogyan szellemeskedik a barátaival Bikinifenéken.
Felfrissült zenével és új klippel tér vissza a Chalga
Pár évnyi szünet után új videóklippel tér vissza a Chalga zenekar. A rock, jazz, világ- és népzenei körökből jól ismert művészek szupergroupja megújult és felfrissült. A zenekar a közel-keleti ritmusszekciót elhagyva harsányabb, kevésbé folkos, de népzenei hatásokkal ötvözött popzenét játszik, és jövő tavaszra új lemezt készít. A Chalga december 5-én a budapesti Opus Jazz Clubban ad koncertet.
A Blair Witch és egy Ghostbusters játék is ingyen behúzható
Újabb hét, újabb ingyenes játékokat kínál az Epic Games Store.