Koncertajánló

Koncert

November vége felé már mindenki egy kicsit áhítozik a karácsonyra. Vagy legalábbis a december és az óév befejeződésével járó ivászatokra, banzájokra, szünidőre, matinéra és tizenharmadik havi fizetésre… Az a tény azonban, hogy még egy laza hónapot várhatunk arra, hogy női felmenőink kisipari mennyiségű bejglit szuszakoljanak belénk, elkeserítő. Ha nem omladozna, köbméternyi biflázásra váró anyag a szobámban, én biza válogatnék a következő néhány koncert közül, csakúgy akár szívderítőnek…

Először is PeCsa, Therion. Részletesebben kifejtve a Therion nálunk Budapesten lép fel november 27-én új albumának élő változatával, a Sitra Ahrával! Emellett találkozhatunk még a svéd progresszív metálban nyomuló Loch Vostokkal, mely 2001-ben a Mayadome hamvaiból kelt életre, valamint a Leprous zenekarral, akik Norvégiából hozzák el rockos és szintén prograsszív dallamaikat. Mindez potom 5-6 ezer pengő magyar forintért, a miskolci árakhoz képest mondhatni nem túl szolidan (akkor 4 és félért egy egész zenekarral produkálták magukat).

Aztán rögtön másnap a Helloween és a Stratovarius érkezik szintén a PeCsában a Seven Sinners világkörüli turnéjuk egyik állomásaként. Sajnálatos betegsége miatt ugyan Jörg Michaelt nem láthatjuk a Strato dobkészlete mögött, helyettese azonban Alex Landenburg az ígéretek szerint minden tőle telhetőt megtesz a keletkezett űr kitöltésére. A két sztáregyüttes mellett vendégekről is rebesgetnek híreket a nagybecsű szervezők. A jegyár sem kiugró 6900/7500 Ft.

Akinek a szíve kevésbé repes a power metálos dallamokért, annak november 28-án merem ajánlani a Dürer Kertben fellépő magyar származású, a grunge metál átmeneti műfajában hódító Shapat Terror és a New York-i illetőségű, az alternativitást fémzenével mixelő Helmet közös produkcióját. Az esemény azonban nem olcsó, hiszen a 3900 Ft-os elővételi árról már lecsúsztunk, így 5000 Ft-ot kéne áldozni a beugróra.

Ha valaki szerencsés esetleg tényleg a Therion koncertjét élvezi november 27-én, így elmulasztja a pécsi Local Heroes Yourope tehetségkutató vendégségébe meghívott Anneke van Giersbergen fellépését, annak november 29-én még mindig érdemes fővárosunkban lennie. Ekkor érkezik ugyanis Anneke az Agua de Annique kíséretében, valamint társul hozzá a Turbo és a Képzelt Város, mindössze 5000 Ft-ért az A38 hajó fedélzetén.

Ha azonban vidéken szeretnénk jól érezni magunkat, Szeged és Debrecen kínál headbangelős szórakozási lehetőségeket. Debrecenben november 26. napján kerül megrendezésre a második Full of Anger fesztivál, mely a death/black vonulatokra épít. Helyszín a Kaptár, jegyeket aprópénzért, alig 1500 Ft-ért osztanak. A fellépők közt akadnak feltörekvő tehetségek, mint a helyi Angerseed. Színpadra lép a budapesti extreme death metálos csapat, a Nadir. A nagykanizsai 2003-as keletkezésű, 2008-ban albummal (With True Faith) jelentkező Teurgia első ízben játszik Debrecenben. Érkezik még egy budapesti black horda, a Bornholm. Old-school thrash hangzást hoz a szegedi Mörbid Carnage; valamint ott lesz a kecskeméti Keeper of Dreams és a szintén fővárosunkból származó Kill With Hate az Evolution Of The Beast lemezük anyagával.

Akik az ország dél-keleti csücskében vágynak némi horzsoló muzsikára, azoknak erősen ajánlott a megjelenés november 27-én Szegeden, a Club Noir-ban. A 600 Ft-os beugróért megtekinthető a móvári származású idén új koronggal jelentkező (Inspirritation) death grindcore együttes, a Depths of Depravity; a jelenleg is stúdiózó, helyi Symphony of Symbols és a nagyon esztétikus logóval rendelkező, szintén szegedi, melodic-death műfajú Libra

Jó szórakozást!