THERION – Az együttest egy játék örökíti meg

Therion

A svéd származású Therion nevét immár egy asztali játék is igyekszik halhatatlanná tenni, jelentette be üdvöskéjére büszkén február 18-án a csapat kiadója a Nuclear Blast. A banda első embere Christofer Johnsson így kommentálta az esetet: „Paulo Vallerga, a híres játékfejlesztő a Scribabs-tól, nemrégiben felkeresett minket egy milánói fellépésünk után, ahol előállt ezzel a zseniális ötlettel, hogy rólunk fantasy játék készüljön. Mindennek alapjául a színpadi karaktereinket és a mitológiát venné.

Mi persze rögtön azt gondoltuk ez a legvagányabb dolog, amiről időtlen idők óta hallottunk, naná, hogy azonnal lelkesedtünk az ötletért! A játék neve „011”. Ebben megtalálhattok engem, Thomas-t, Christiant, Johant, Snowy-t, Katarinát, Lorit és Nalley-t úgy, hogy még fantasztikusabb karakterek lettek belőlünk, mint a valóságban!:)”

A bejelentésen túl a Scribabs honlapján egyéb részletek is nap világot láttak a készülő játék kapcsán. A történetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a 011 az idők kronológiáján kívülre repít, egészen a semmiben lebegő 011-es évbe. A sztori világa körülbelül úgy írható le, mint a 19. század egy alternatív verziója. A tudomány mély összeköttetésben áll az ezotériával, rengeteg vallás és hit létezik párhuzamosan filozófiákkal és meggyőződésekkel keveredve, mindez a kultúrák és ideálok olvasztótégelyében, Turinban elegyet alkotva egyszerre nyújtja a borzongás és az emberpróbáló kalandok élményét.

Turinról egyébként tudvalevő, hogy a mágia fontos városa. Sőt, hogy egészen pontosak legyünk a misztikus energiák koncentrációja itt a legmagasabb a földön. Ez persze abból adódik, hogy a város benne foglaltatik mind a fekete mágia háromszögében, melyben még London és San Fransisco szerepel, mind a fehér mágia háromszögében Prága és Lyon mellett.

Kinn fagyos és kegyetlen tél tombol: három éve elkezdett szakadni a hó és azóta sem hagyta abba. A skandináv legendák Fimbulvetr-je a végéhez közeledik, itt a Ragnarök ideje. Nyolc briliáns elme azonban felfedezi az Edda elveszett kötetét, melyben szó esik a Ragnarök egyetlen lehetséges megfékezéséről. Ez nevezetesen a teljességgel homályos jövendővel rendelkező Kiválasztott felfedezése volna. A Kiválasztott feladata ezek után nem más, mint hogy eljátsszon egy misztikus dalt a varázserejű sípon, melyet valahol a városban rejtegetnek. Ha ez nem sikerül, az az ismert világ végét jelenti.

A Ragnarök azonban lehet az igazságosztás kezdete is! Az egyik kutató megnyitja lelkét Fenrir szellemének és ettől a perctől fogva a Farkas Isten szent nevében cselekszik. Az ő célja sem más, mint hogy megtalálja a Kiválasztottat. A különbség csak abban áll, hogy küldetése szerint neki el is kell pusztítania az Egyetlent, hogy kezdetét vehesse a Ragnarök, mely örök életet ad az embernek a Gimlé-ben.

Itt jön azonban a dolog különlegessége, még pedig a Therion részvétele a történetben. A főszereplők bőrében ugyanis Christopher Johnsson bandájának tagjai rejtőznek. A zenészek egytől egyig nagy lelkesedéssel segítettek hozzájárulni a játék steampunk atmoszférájához. Előreláthatóan június környékére várható egy videó is, melynek forgatókönyve szintén Paolo Vallegra műve, míg az elkészítés a Silos Production érdeme. Itt a csapat minden tagja saját alter egoját alakítja majd, amelyet egyelőre komoly titkolózás övez.

A játék előreláthatóan több nyelven is megjelenik. Elérhető lesz német, angol, francia, spanyol, olasz és holland verzióban, valamint a következő Essen Fair során bejelentésre kerül majd a Sator Deluxe kiadása is.

A Scribabs leírása szerint a játék gyártására nagy gondot fordítanak majd. A kézzel készült termékek mindegyike különleges figyelemmel lesz kezelve, így a legmagasabb minőség a cél. A csomag tervezett tartalma:

  1. Egy finom bőrbe kötött lezárható doboz fém dombornyomásos és gombos díszítéssel
  2. Fém alkotó elemek és bronz kulcs
  3. A SATOR logójának egy tökéletes nyomata
  4. A történet egyes elemeinek kézzel festett kicsinyített másai
  5. A könyv egy számozott példánya
  6. Használati utasítás öt nyelven

Akinek még ez sem volna elég a jómódból, annak a gyártó még egy apró szívélyességgel igyekszik kedveskedni: a bőr csomagolás színe feketétől a barnán át a kellemes bézs árnyalatokig ízlés szerint variálható.

További infó: http://www.boardgamegeek.com/boardgame/93194/011