Revan története

Revan & MalakAkik ismerik a Star Wars: Knights of the Old Republic történetét, azok tudják, hogy Revan, egykori Jedi mester Sith Lovagként tért vissza egy küldetésről, majd a Jedi Rend és a köztársaság ellen fordult. Tanítványa, Darth Malak, a hatalomtól elvakítva ellene fordult, szétlőtte a hajóját, majd sorsára hagyta az űrben. Miután a Bastila által vezetett jedik megtalálták, kitörölték az emlékeit, hogy újra az oldalukra állítsák...

 

 

Ahogy haladtunk előre a játékban, egyre több mindent tudtunk meg arról, kik is vagyunk, illetve mi is történt velünk pontosan. A végén eldönthettük, hogy jediként, vagy sithként szeretnénk tovább élni. A második rész mindenképp azt a vonalat követi, mi szerint sith nagyúrként tevékenykedtünk, ám a két történet között eltelt idő alatt történtekről továbbra sincs seemi tudomásunk.

A Star Wars: The Old Republic csapata a minap kiadott egy videót, melyben Gnost Dural mester Revan és Malak múltja utáni kutatásának eredményeit fedi fel nekünk.


 

303 évvel Coruscant lerohanása előtt, 2 jedi lovag, Malak és Revan az ismert világegyetem határáig üldözték ellenségeket, a mandalóriai háborúk eredményeként. Amikor visszatértek, már a Sötét Oldalt szolgálták. Ezek után kezdték el keresni a legendás Starforge-ot, a Sith Uralkodó parancsára. Segítségével hamarabb akarta beteljesíteni a bosszúját a Köztársaságon, valamint a Jedi Renden. Azonban Malak ambíciói egyre csak nőttek, míg mestere ellen nem fordult. Miután Revan legyőzte őt, elindult felkeresni a Galaxisra vetődő sötétség forrását... Dural vizsgálódásai végén rájött, hogy ez a sötétség az a Sith Birodalom volt, mellyel ma a Köztársaság harcol.