Holnapig még ingyenesen letölthető a Portal

Portal

A Learn With Portals projekt keretén belül a Valve ingyenessé tette a játék letöltését Steam-en keresztül, egészen augusztus 20-ig. A program lényege, hogy az iskolákban a reáltárgyak (fizika, matematika, stb...) oktatásába bevonják a Portal használatát is, hiszen az interaktív kirakók megfejtésével fejleszthetik a gyerekek képességeit, miközben azok szórakoznak, így rájuk sem kell erőltetni.

A 2007-ben megjelent játékban egy gyilkos MI (mesterséges intelligencia) által irányított világba csöppenünk, ahol a kísérleti stádiumban lévő portal fegyverrel kell megoldanunk különböző logikai fejtörőket. Míg az első pár pálya csupán egyszerű tesztnek tűnik, a menekülés során egyre trükkösebb feladványok várnak a játékosra.

A fizika törvényeit pedig el lehet felejteni: a fegyver segítségével két, egymástól bármilyen távolságban lévő pont között nyithatunk átjárót.