Ez történt a Blizzcon-on - Össszefoglaló

A Blizzard által évente megrendezett Blizzcon mindig sok érdekességgel, hírrel érkezik a cég játékairól. Nézzük hát mit hozott idén. Az idei show a World of Warcraft, Diablo III és Starcraft 2 köré épült és sajnos koránt sem hozta az elvárt információ mennyiséget. De azért nem kell búslakodni, így is van min "csámcsogni".

Kezdjük a Diablo III-mal, korábban már beszámoltunk a legfontosabb hírekről, ehhez igazából nincs mit hozzátenni. Egy Demon Hunter trailerrel egészült csak ki a korábban nyilvánosságra hozott anyag, íme:

Leghangsúlyosabb természetesen a World of Warcraft volt, azon belül pedig a december 7-én megjelenő Cataclysm. Elég sok változást hoz majd, melyek megint megosztják a közvéleményt, ahogy tette az a Wrath of the Lich King is. Sok instance át fog alakulni, próbálják a Lich Kinggel felvett irányt folytatni. Tehát egyszerűbbek és rövidebbek lesznek, a jobb játszhatóság kedvéért, szerintem a hangulat rovására. Bizonyos helyeket több részre választanak szét, például Uldamant. Másokat csak megrövidítenek, például Black Temple az egész alsó szintet el fogja veszíteni. Én már nem játszom a WoW-val, de még most is érzékenyen érintene néhány régi kedvencemet megcsonkítva, átalakítva látni, valószínűleg nem én leszek ezzel az egyedüli, de reméljük a változás mégis jót fog hozni. Két új hely is érkezik majd, az egyik egy raid, Firelands, itt Ragnaros erősebb formájával találkozhatnak majd a játékosok a tűz síkján. A másik egy öt fős instance lesz, Abyssal Maw, ez az előbbivel ellentétben egy vízalatti hely lesz a víz síkján. Emellett biztos hírt adtak arról, hogy tervben van a következő kiegészítő is, remek ötletük van hozzá. Ennél többet azonban nem árultak el, és még nem is fognak egy darabig.

Az előző két játék színpadi időben kicsit háttérbe szorította a Starcraft 2-t, azonban így is kaptunk azért néhány újdonságot. Nemrég írtunk a Blizzard terveiről, miszerint szeretnének az SC2-ből egy e-sportnak alkalmas játékot faragni. Ezen felül érkezik még néhány újítás. Először is két új rangot vezetnek be a többjátékos módhoz, ezek a Master Leauge és Grand Master Leauge, a jelenlegi ranglétra tetején fognak elhelyezkedni, és nagyon nehéz lesz bekerülni. A Grand Masterek közé csak régiónként 200 játékos kerülhet majd be. Ezek bevezetésére az következő évad indításakor kerül sor, amikor a korábbi rangok elvesznek és csak archívumban lesz megnézhető az előző pontszám. Ezen felül a ligák ikonja meg fog változni, valahogy azt is mutatni fogja, hol áll a játékos a ligán belül. Nemsokára érkezik a chat is a játékhoz, így végre az SC1-hez hasonlóan lehet majd csevegni. Igazi kuriózumként a legjobbak csatáit a Blizzard munkatársai figyelni fogják és a legjobbakat nyilvánosságra is hozzák. Bejelentették 4, Blizzard által készített mod is, ezek a Blizzard DOTA, a StarJeweled, a Left 2 Die és az Aiur Chef. Ezek várhatóan néhány hónapon belül megjelennek, kivéve a DOTA-t, azt hogy ez milyen módot is takar szeirntem nem kell magyarázni. A StarJeweled pedig a nagy sikerű Bejeweled egy kis tower defense-zel megbolondítva. A Left 2 Die a Left 4 Dead előtti tisztelgés lesz, és erősen hasonlít majd a kampány Outbreak nevű küldetésére. Az Aiur Chief-ben egy protoss szakácot alakíthatunk majd, aki különböző nyesrsanyagokat keresélg majd és főz belőlük valami finomat, valószínűleg ez egy kicsit viccesebb mod lesz, mint a többi.

Szóba került még a következő MMO játék is, melyről annyit árultak csak el, hogy nem a WoW folytatása lesz, a kettőt együtt szeretnék majd futtatni.  Ennél többet 2012 előtt biztos nem fognak elárulni, ami annyit tesz, hogy nem mostanában fog megjelenni, 2015 körülre várható leghamarabb.

Természetesen a rendezvény nem ennyiből állt, voltak még különböző díjazott versenyek és egyéb programok is. Összességében idén is szép show volt, sajnos kicsit kevesebb újdonsággal, mint azt vártuk.