Ausztrália kitiltja a GTA: San Andreas-t

A különféle tartalmak besorolásáért felelos ausztrál hivatal közleményben jelentette be, hogy a San Andreas videojáték tartalmának alapos tanulmányozása után úgy határozott, megvonja a korábban kiosztott minosítést, azaz a törvények értelmében betiltva ezáltal annak további forgalmazását.
A világ egyik legsikeresebb videojátéka, a Grand Theft Auto: San Andreas megjelenése óta szinte folyamatosan a felszínen lebeg, köszönhetoen rekordszintu eladási mutatóinak, vagy a körülötte keltett éppen aktuális botránynak, felhajtásnak. Miután Madridban betiltották a játék hirdetéseit, a játékprogramok besorolását végzo Entertainment Software Rating Board (ESRB) pedig úgy határozott a San Andreast csak felnottek, azaz tizennyolc év felettiek vásárolhatják meg és használhatják, most Ausztrália döntött úgy, hogy megtiltja gyéren lakott kontinensükön a szoftver forgalmazását.
Az Office of Film and Literature Classification azzal indokolta döntését, hogy az internetrol letöltheto kiegészíto segítségével nyílt szexualitás megjelenítésére alkalmas a játék, illetve annak PC-s változata. Ezt követoen a GTA: SA játékokat, hirdetéseket el kell távolítani az országból, mégpedig azonnali hatállyal.
Mint ismert, korábban napvilágra került egy olyan nem hivatalos patch, amelynek telepítésével a San Andreasban aktiválódik egy rejtett rész, ahol egy férfi és egy no különféle, a játékos által irányított pózban közösül. A jelenet minden bizonnyal belso használatra, a fejlesztok által maguk szórakoztatására készült, nem pedig a nyilvánosság számára. A GTA sorozat részeiben mindig egy alvilági figurát kell a játékosnak alakítani, aki megpróbál boldogulni a szervezett bunözés világában -- pénz, drogok, fegyverek.
A kiadó Take-Two Interactive elzárkózott az esettol, állítása szerint nem tudtak a Rockstar által fejlesztett játék efféle tartalmáról, hangsúlyozva, hogy ez nem a rendes játékmenet része. Még egy ellen-patchet is kiadtak, amely letiltja a funkció használhatóságát. Mindenesetre a játék korhatárát megemelték és több politikus, köztük Hillary Clinton, vagy civil szervezet sem mulasztotta el az alkalmat, hogy kifejezze mély sopánkodását, hangsúlyozva annak káros hatásait.
Az ausztrál hivatal tavaly októberben még 15+ besorolást adott a szoftvernek, azaz 15 év felett még bárki játszhatta -- azaz egy virtuális életben rabolhatott és ölhetett, hasonlóan a GTA elozo négy részéhez. Úgy néz ki, a mások elpusztítására irányuló agresszió mellett viszont a szex ruhában való imitálása már betette a kaput az Egyesült Államok és Ausztrália erkölcsrendészeteinek -- az általuk keltett felhajtással ráadásul inkább a Hot Coffee néven ismert modifikációt népszerusítik, mintsem hogy visszaszorítanák.
HWSW.HU