Tony Hawk's Underground 2
Bevallom, elég nehéz bevezetöt irni egy olyan játékhoz, ami már 6 folytatást ért meg. Talán egy történeti áttekintéssel illene kezdeni.
THPS1. Korszakalkoto, stilusteremtö, sajnos csak konzolon. THPS2. Az
isten. Minden idök legmeghatározobb sportjátéka. Megjelent az összes
konzolra, és PC-re, hatalmas bevételeket produkált, nekem speciel a mai
napig a kedvencem. A folytatás természetesen érkezett. THPS3. Az elözö
rész feltuningolt változata. Legtöbbet a grafika terén fejlödött a
játék. Az ötletek kifogyhatatlanok, igy a THPS4 is sikereket produkált.
A játékrendszert átalakitották, elnyert egy uj arculatot, ami nagyobb
teret adott a játékosnak. Aztán az alkotoknak nem volt már képük
nagyobb sorozatszámmal kiadni a játékot, igy kitalálták az Underground
világát. Tudja valaki, hogy mit jelent ez a szo? Ugye senki, pontosan
képtelenség is meghatározni, valami elvontnak, egy bizonyos
célközönséghez szolonak a meghatározása. Egyben divat is (sajnos). A
játékmenetet átalakitották, történet köré füzték, de a drasztikus
változtatások azzal is jártak, hogy (ugyanugy, mint az elsö részt) csak
konzolra adták ki. Kikiáltották minden idök legjobb sportjátékának,
vitték is, mint a cukrot. Az Underground jelzö bejött, hiszen
rétegközönséghez szol a játék. Aztán nem kellett sokat várni, kiadták
az Underground 2-t. Végre PC-re is. Kézzel foghato bizonyitéka van
annak, mekkorát fejlödött ez a stilus, és hogyan emelkedett felül
például az agyonnyüstölt EA Sports sorozatokon (ki kiváncsi manapság
már a Fifára?).
Akkor merüljünk is el a részletekben. Van történet, wow! Na nem egy nagy szám, de azért az intronak sikerült megmosolyogtatnia. Nagyjábol felvázolom az alaphelyzetet. A játék két kulcsembere a solyom, Tony Hawk, és a Jackass sorozat által ismertté vált idegbeteg profi deszkás, Bam Margera. Összegyüjtik (pontosabban elrabolják) a világ legjobb deszkásait, és egy furcsa versenyre invitálják öket. Két csapatra oszlanak, és a Világrombolo Tura keretében egymást probálják lenyomni. Az általunk formált még amatör deszkás Tony csapatával tart, és alkalma nyilik megmutatni a tudását a Föld különbözö helyein, a legnagyobb arcok elött. Ettöl kezdve a játékmenetben nincs nagy ujdonság.
Minden pályán 4 karakterhez rendelnek teljesitendö feladatokat, ebböl kettö titkos karakter, egy profi deszkás, a maradék a mi emberünk. Az éppen aktuális pályán korlátlan szabadságunk van, akárcsak a THPS4-ben, akkor teljesitjük a küldetéseket, amikor akarjuk, és már oda sem kell menni senkihez küldetést kérni, leirást és minden egyebet a menüben kapunk. A karakterek közt tudunk menet közben váltani, igy egy pálya teljesitése nem tart sok ideig. Az irányitást kicsit átkonfigorálták a készitök, igy még nagyobb kombinálási szabadságot adtak a kezünkbe. Uj mozgások a deszka kézbe vétele, valamint az erre épülö drop, és a flipeknél a pressure állás. De a billentyükombináciok variálásával immár még több, eddig csak speciálisként kezelt trükköt tudunk véghezvinni. Ilyenek a back/frontflip, roll, és a csuszások nagy része (salad, darkslide, crail slide, stb). Probálkozni lehet velük, és egész könnyen belejön az ember. De ilyen aproságokkal nem huznám tovább az idöt, lássuk a nagyobb ujitásokat.
Elsöként itt a meglepetés. Két játék egyben. A sztori mod mellett ugyanugy szerepel a klasszikus mod, amiben pontokat, meg betüket kell gyüjteni, csak most már sokkal keményebben, mint eddig. Amit a legjobb ötletnek tartottam, hogy gurulhatunk az elözö részekben szereplö pályák némelyikén, uj küldetéseket teljesithetünk, és az összetettebb irányitás miatt uj lehetöségek nyiltak. Nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy a második részböl a School pálya is bekerült, jo volt feljavitott grafikával ugrálni rajta. A másik uj ötlet, hogy már nemcsak saját karaktert, hanem saját mozgásokat, trükköket is létrehozhatunk. El lehet vele szorakozni jo darabig, a kombinálási lehetöség végtelen. Probáljátok megkreálni mondjuk a varial heelflip underflipet, nekem sikerült :). Egyébként lehet uj küldetéseket is kitalálni, bár azzal még nem probálkoztam, mert igy is van belöle böven, már némely szerepjátékot is megszégyenitöen sok. S most már természetesnek tekinthetö, hogy találkozunk a 2 játékos moddal, multiplayer moddal, ezek sok ujdonságot nem hinném, hogy tartogatnának.
Azért használok sok feltételes modot, mert a grafika fejlödése, a játék összetettsége hatalmas gépigényt követel, és képtelenség hardverrel követni ezeket a növekedéseket. Igy eléggé meg volt kötve a kezem a lehetöségeket illetöen, mondhatni, minimum grafikán (ami azért igy is elég szép) jol futott. A hangokkal nincs semmi baj, a zenék meg olyanok amilyenek, a második részt nem mulja felül. Viszont ami nem tetszik, azt ki lehet kapcsolni.
Végül a teljesség igénye nélkül néhány arc, aki szerepel a játékban: Mr. Hawk, Bam Margera, Phil Margera (Bam apja), Rodney Mullen, Eric Koston, Mike Vallely, Chad Muska, Weeman, Steve-O, és még sokan mások. Zárásként nem tudok mást irni, mint azt, hogy érdemes kiprobálni, akinek eddig bejött a játék, annak most is tetszeni fog, aki még nem találkozott vele, és szán rá egy kis idöt, az biztos megszereti, aki meg nem foglalkozik vele, az meg nem tudja, mi a jo :).