Szép álom voltál, Moto X!

Moto X

A Moto X szép ígéret volt: az olcsó, mégis nagyszerű telefon, ami nem csak a specifikációival, de a különféle szoftveres tweakekkel is kiemelkedik a tömegből. Ráadásul nagyjából 2.000 különböző módon lehet variálni az egyénileg testreszabható elemeket - pusztán a hátlap 18 eltérő színben érhető el, amire akár egyedi mintát gravíroztathatunk. Vagy akár a fából készült variánst is a magunkénak tudhatjuk. Sajnos azonban tegnap este fel kellett ébredni.

A Moto X csak az USA területén és Kanadában lesz elérhető abban a formában, amit tegnap bemutattak. Ebbe beletartozik a Motorola X8 processzor, amelyben két dedikált mag gondoskodik a szenzorok és a szövegfelismerő folyamatok működéséről - ezek pedig úgy lettek kialakítva, hogy a lehető legkevesebb energiát használják működés közben. Emellett ott vannak még azok a szoftveres tweakek is, amiket ugyan a Google fejlesztett ki, de hivatalosan “Moto X exkluzívak” - nem kerülnek bele az AOSP kódba és az is biztos, hogy a Google Play Edition esetén is hiánycikknek számítanak majd.

A legrosszabb azonban csak most jön: aki azt tervezte, hogy majd 3-400 dollárért behozatja kintről kártyafüggetlen formában az jobban teszi, ha felébred. A Moto X ugyan mind az 5 nagy amerikai szolgáltatónál elérhető lesz, de 2 éves hűségnyilatkozat mellett 200 dollárba kerül majd.

Összehasonlításképp: ugyanezen az áron megy a Samsung Galaxy S 4 és a HTC One is, amik 6-650 dollárba kerülnek független kiadásban (illetve a Google Play Edition is ugyanennyibe fáj).

Ráadásul a testreszabhatóság a harmadik negyedévben csakis az AT&T ügyfelei számára lesz elérhető, amit majd a Verizon követ valamikor télen. Vagyis ez így nagyjából a bukta kategória és elég valószínűtlen, hogy a kártyafüggetlen modell ára megáll majd 400 dollár alatt.

Így a “teljes” Moto X csomag - már ami a hardvert illeti - következő állomása a Google Play Edition lesz és csak reménykedni merünk, hogy abban benne hagyják az X8-as processzort. Elvégre a szoftveres extrák hiánya nélkül gyakorlatilag felesleges, a vanilla Androidnak pedig bőven elég a Snapdragon S4 Pro. Talán a ClearPixel kamera marad, de ebben az esetben is kétséges, hogy a telefon ára 400 dollár alatt marad majd.

De a történetnek itt még nincs vége.

Bármennyire is nem így látják, a világnak csak igen elenyésző részét teszi ki az amerikai hamburgerzabáló társadalom. És igen, kedves Motorola és Google, mi itt ezen az Európának nevezett kis jelentéktelen földdarabon is szeretnénk ám Moto X-et. Bár számunkra aztán édes mindegy, hogy hol a fenében szerelitek össze egészen addig, amíg ugyanazt az élményt nyújtja a telefon, amit ‘murica is megkap. A jelek szerint azonban ne is álmodjunk erről, igaz?

A bemutató után az Android Community munkatársai feltették a kínos kérdést, hogy Európával mi lesz? A válasz pedig több, mint lehangoló: egyelőre nincs Moto X, de sok más “izgalmas” termékre számíthatunk. Well, f*ck you too!

Azonban, ha minden igaz a felzárkózó és fejlődő piacok is kapnak majd valami olcsóbb, nem amerikában összeszerelt Moto X-et. De hogyan lesz olcsóbb a telefon? Egyszerű: repül belőle az X8-as processzor és a ClearPixel kamera, amik igazából egyedivé és igazán használhatóvá teszik a telefont. Ezek nélkül viszont csak egy gyatra midrange kacat lesz, ami senkinek kell majd. Na nem mintha a kinti 200 dolláros előfizetéses árán annyira megérné, pláne, hogy még az a testreszabhatóság is szolgáltatóhoz van láncolva.

Lényeg a lényeg, a Moto X szép álom volt. Most már csak abban bízhatunk, hogy értelmes áron lesz a Google Play Edition és Paul O’Brienék csinálnak hozzá MoDaCo.SWITCH-et. Addig azonban mindenkinek fel kell ébrednie és elfogadnia a keserű valóságot - avagy jöhet a Nexus 5, 300 dollárért.