Steve Kondik otthagyta a Samsungot

Steve Kondik

Steve Kondik, aka. Mr. Cyanogen - a CyanogenMod alapítója - 2011. augusztusában csatlakozott a Samsung Android-fejlesztő csapatához. Ma hajnalban, 19 hónappal később a Galaxy S 4-gyel kapcsolatos gondolatai mellett azt is közölte Google+ oldalán, hogy otthagyja a céget. Konkrét indokot nem árult el, mindössze annyit közölt, hogy valami újat szeretne csinálni.

Arról sem árult el pontosabban semmit, hogy pontosan mit is köszönhetünk neki - valószínűleg nem is tehetné. Azonban a telefonról abszolút jókat mondott, a TouchWiz saját bevallása szerint most már teljesen egységes az OS minden pontján, az új feature-öket többnyire hasznosnak találja (mint például a floating touch vagy a Smart Scroll), de azt szintén nem tudta megmondai, hogy a lebegő érintésre lesznek-e API-k.

Amit viszont nehezményezett kicsit, hogy az új TouchWiz a FroYo-s időket idéző, tabos elrendezést kapta - erről bővebben csütörtök után tudunk majd nyilatkozni.

Ellenben mindenképp jó hír, hogy Steve is beruház majd egy SGS 4-re, ráadásul az itthon is forgalomba kerülő Qualcomm-os változatra. Saját bevallása szerint a CyanogenModnak minden probléma nélkül működnie kell majd, plusz biztosak lehetünk abban is, hogy amíg az asztalán van, addig mindenképp lesz rá CM - még akkor is, ha a hacksung csapat nem igazán hajlik a dologra.

A jövővel kapcsolatos terveit még nem osztotta meg, azonban a magam, valamint azt hiszem minden Android rajongó és flashaholic nevében őszintén kívánok neki sok sikert!