A Reuters szerint is szeptemberben érkezik az új iPhone

iPhone

Ugyan a következő iPhone 5-ről még mindig nem tudni semmi konkrétat, leszámítva a legújabb, októberi megjelenésről szóló híreszteléseket, a Reuters információi szerint az új telefonnal eggyütt egy olcsóbb, mindössze 8Gb-os iPhone 4 is érkezik majd a boltok polcaira. A szükséges alkatrészek gyártását már megkezdte egy meg nem nevezett koreai cég.

Ami a következő generációs készüléket illeti, az informátor állításai szerint nagyobb kijelző, jobb antenna, valamint 8 megapixeles kamera is fellelhető lesz az iPhone 5-ön.

A szeptember végi megjelenést alátámasztja emellett, hogy a Hon Hai, valamint a Pegatron is megkapta a felszólítást az Apple-től, hogy készüljenek fel 45 millió alkatrész legyártására.