Szeptember 30-án kezdődhetnek az iPhone 5 előrendelések

iPhone

Nem telik el nap anélkül, hogy ne lehetne legalább három pletykát olvasni az új iPhone színéről, formájáról, agysejtjeinek számáról, megjelenéséről... Igyekszünk szűrni a beözönlő információkat, és csak azzal foglalkozni, amelynek legalább egy kevés valóságalapja van. A 9to5 Mac legfrissebb hírei szerint az Apple szakít az eddigi hagyománnyal, és Steve Jobs nem fogja egy héttel a megjelenés előtt önelégült vigyorral a karosszékében ülve nézni, ahogy százezrek sátoroznak az Apple boltok előtt.

A dolgok jelenlegi állása alapján az iPhone 5/iPhone 4S előrendelések szeptember 30-án megkezdődhetnek, a boltok polcaira pedig október 7-én kerülnének a legújabb telefonok.

Bár alapvetően ez ugyanolyan mértékben pletyka, mint az összes eddigi dátum, mely felbukkant, az időzítés valamelyest több valóságalapot ad a dolognak.

Először is szeptemberben érkezik a Windows Phone Mango, mely az Apple szempontjából nem zavar sok vizet, de a legutóbbi összefogás értelmében, melynek eredményeként rengeteg szabadamat happoltak el a Google elől, lehet, hogy lesznek olyan kedvesek, és nem vonnak el minden figyelmet a Microsoft elől. Persze egy média bejelentés így is várható a közeljövőben, ez azonban viszonylag kevésbé köti le a sajtót.

Másodszor nem szabad megfeledkezni a harmadik Nexus-ról sem, amely az árnyakban rejtőzik hónapok óta. Annyi biztos, hogy ismét az ünnepek körül várható a debütálása (én november végére, december elejére tippelném), így az Apple az október 7-i megjelenéssel megtarthatná a szokásos 4-6 hetes "előnyét" a fő riválisával szemben.

Viszont azt sem szabad figyelmen kívl hagyni, hogy az iPhone iránti igény óriási, és a kielégítése rengeteg alkatrészt igényel, melyek jelentős része a Samsung-tól érkezik, akikkel újabban nem bánnak stratégiai partnerhez méltóan Cupertino-ban...