Teljes körű gondoskodás a Samsungtól

A Samsung hazai ügyfélszolgálatát szinte percenként keresik a fogyasztók a különböző készülékekről szóló tájékoztatás kapcsán, valamint a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb beállítási és probléma megoldási kérdésekkel. Az igények minél teljesebb körű lefedése érdekében a Samsung Electronics Magyar Zrt. megnyitotta Európa legnagyobb Smart & Prémium Megoldás Központját Budapesten, a Váci út 30. szám alatt, ahol jól képzett szakemberek bemutatóteremmel, vásárlási lehetőséggel, és nem utolsó sorban egyedülálló, innovatív szerviz szolgáltatásokkal várják az ügyfeleket.

A Smart & Prémium Megoldás Központ megnyitóján dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke elmondta, hogy „az ügyfelek elégedettsége érdekében számos olyan új, jövőbe mutató megoldást vezettünk be, amelyek időt, pénzt és energiát takarítanak meg az ügyfeleknek. A célunk az, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy ügyfeleink felkészülten és minden technológiai ismerettel felvértezve döntsenek készülékeink mellett. Továbbá olyan hiánypótló szolgáltatásokat nyújtsunk számukra, melyeknek köszönhetően készülékeink felértékelődnek, ráadásul azzal, hogy szakembereinket csevegőprogramokon keresztül is elérhetik, sokkal ember közelibbé is válik az ügyfelek kiszolgálása.”

„Évente mintegy 200 000 hívás és 30-35 000 e-mail érkezik a Samsung ügyfélszolgálatára, illetve napi 40-50 alkalommal keresnek meg minket a felhasználók az Online Chaten keresztül. Elérhetőségünkből adódóan a fogyasztók azonnal választ kapnak a készülékekkel kapcsolatos technikai jellegű kérdéseikre, valamint azok beállításához szükséges segítséget is messzemenőkig megkapják. Amennyiben pedig javításra kerülne sor, azt is minimális kellemetlenséggel, rendkívül gyorsan oldjuk meg, így egy mobiltelefon például kevesebb mint egy napot tölt a szervizben” – nyilatkozta Gerzsei Attila, a Samsung Smart & Premium Megoldások üzletágának vezetője.

A Központ prémium bemutatóterem, ügyfélszolgálat és egyben szerviz is, ahol a Samsung legújabb Smart eszközeit a fogyasztók a vásárlás előtt kipróbálhatják, a szakemberektől pedig teljes körű tanácsadásban és kiszolgálásban részesülhetnek. Az ügyfelek a kiválasztott termékeket a bemutatóteremben meg is vásárolhatják, továbbá a Samsung személyre szabott megoldásokat, Prémium Assistance, Samsung termékregisztráció, házhoz megyünk megoldás, távoli segítségnyújtás a televízió- és mobilkészülékekhez, Video-Web Chat-szolgáltatás és a kiterjesztett garancia lehetőségét is felkínálja.

A Samsung termékregisztrációjának célja, hogy az ügyfelek egyszerűen és gyorsan érvényesíthessék a cég által biztosított jótállási időt, és azt további 2 hónappal meg is hosszabbíthassák. A termékregisztráció mellett kiterjesztett garancia vásárlására is van lehetőség, ami a televíziók, mosógépek és hűtőszekrények mellett 2014 áprilisától már a mobiltelefonokra és táblagépekre is elérhető. A Samsung Prémium Assistance & házhoz megyünk szolgáltatásának keretében a prémium készülékek esetén a szakemberek a bejelentést követően, a hét bármelyik napján, 24 órán belül felkeresik az ügyfelet otthonában, és amennyiben megoldható, már a helyszínen elvégzik a szükséges beállításokat, javítást. Gerzsei Attila elmondása alapján ezzel a világon egyedül hazánkban elérhető megoldással havonta 500-600 alkalommal élnek a fogyasztók.

Az ügyfelek még gyorsabb és emberközpontúbb kiszolgálását teszi lehetővé a Samsung új, XXI. századi megoldásai, így például az úgynevezett Video-Web Chat szolgáltatás is, amely májustól érthető el a Samsung.com oldalon, ahol az ügyfeleknek lehetőségük nyílik a face-to-face ügyfélkiszolgálásra. A Samsung a Smart TV-vel rendelkező ügyfeleknek további kiemelt szolgáltatást biztosít, így a DTV alkalmazáson keresztül a felhasználó át tudja adni a készülék irányítását a szervizes kollégának, aki minden kért beállítást elvégez helyette, emellett tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy milyen egyéb beállításokat célszerű elvégezni a készüléken. A „távoli” technikai support megoldás, amely európai országok közül Magyarországon a legnépszerűbb, már a Samsung okostelefonokra is elérhető.

„Az ügyfelek minőségi kiszolgálásáért tett erőfeszítéseinket évről évre elismerik, így 2013-ban a Digitális ügyfélmegoldások kategóriában 1. helyezést, míg a Call Center kategóriában 3. helyezést ért el a Samsung hazai ügyfélszolgálata a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjért folyó versenyben. Célunk továbbra is a fogyasztók folyamatosan változó igényeinek kiszolgálása, így idén további három Samsung Smart & Prémium Megoldás Központ megnyitása szerepel a terveinkben, melyek Szegeden, Debrecenben és Pécsett várják majd az ügyfeleket" - tette hozzá dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke.