Nagyképernyőre költözik a Telenor MyTV

A Telenor egy évvel ezelőtt indította el okoseszközökre és számítógépekre tervezett szolgáltatását, a MyTV-t. Az első év tapasztalatai alapján a szolgáltatás megújul: bővebb csatornakínálat, még több tematikus csomag, új sorozatok kerülnek a képernyőkre, valamint időalapú adatjegyek és nagyképernyős szolgáltatás is elérhető lesz.

„A Telenor ügyfelei mindenben a legjobbat érdemlik, így szolgáltatásunkat folyamatosan az ő igényeikhez alakítjuk, ezért kínálunk most kétszer annyi csatornát, immár tévéképernyős, otthoni szolgáltatásként, kedvezőbb és rugalmasabb tematikus csomagok és adatjegyek formájában” - mondta a megújult szolgáltatás bemutatóján Takács Zoltán, a Telenor Magyarország digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Közel kétszer annyi csatorna, köztük a legnagyobbak
A MyTV számos tekintetben megújul az első születésnapján, hogy felhasználóinak még többet és még jobbat nyújtson. A csatornakínálat jelentősen kibővül: a korábbi 14 helyett mostantól 25 tévécsatorna élő adását követhetik az előfizetők – köztük a legnagyobb, legnézettebb hazai kereskedelmi adók, így az RTL Klub, a TV2, az MTVA, valamint az AXN csatornáit is. A Videotár pedig olyan nagysikerű sorozatokkal egészül ki, mint a Breaking Bad – Totál szívás, vagy a Robert Rodriguez filmje alapján készült és elsőként a rendező saját TV-csatornáján debütált Alkonyattól pirkadatig sorozat.

Új csomagok, új tematika – a felhasználói igényekhez igazítva
A csatornakínálattal együtt a műsorcsomagok is megújulnak. Az Alapcsomagon felül az új struktúrában a korábbi három helyett mostantól hat csomag választható. A kisebb, tematikus csomagok révén az ügyfelek mostantól még inkább az egyéni igényeik, érdeklődésük szerint állíthatják össze a szolgáltatást.[1]

Műsorcsomag neve

A műsorcsomag tartalma

Ár

Alapcsomag

M1, M2, Duna, Duna World, RTL Klub, Film+, Cool, RTL II, RTL+, Muzsika TV, TV2, SuperTV2 Story4

990 Ft

Film

Film+ 2, Filmbox, Filmbox Plus, Filmbox Extra

590 Ft

Női

Story5, FEM3, FashionBox

490 Ft

Sorozat

Sorozat+, AXN, AXN Black, AXN White, PRO4

690 Ft

Tévétár

M1, M2, Duna, Duna World visszajátszható adás

190 Ft

Videótár

AXN, ProRom, MTVA, TV2, Sundance

1990 Ft

Extra

 

990 Ft

Chromecastra költözik a MyTV – a háztartások teljes értékű TV-szolgáltatásaként
A MyTV nagy előnye a rugalmasság, hiszen a mobil megoldásnak köszönhetően a tévéműsorok, filmek és sorozatok szinte bárhol és bármikor elérhetőek, egy előfizetéssel egyszerre akár négy eszközön – okostelefonon, asztali számítógépen, laptopon és táblagépen is. Az előfizetői visszajelzések alapján egyértelműen kirajzolódott az igény arra, hogy a szolgáltatás nagy képernyőn (TV-n) is használható legyen. Ezért a MyTV november 25-től televízión is futtatható a Google Chromecasttal, amellyel a Deezer Zene szolgáltatás is kompatibilis, így az otthoni tévé akár szórakoztatóközponttá is alakítható és ezzel a MyTV a legszélesebb eszköztámogatást kínálja.

A Chromecast egy pendrive-méretű, HDMI-csatlakozóval rendelkező televíziókhoz csatlakoztatható eszköz, amely az otthoni Wi-Fi hálózaton keresztül képes MyTV-elérésre. A Chromecast két csomagajánlattal is elérhető lesz. A MyTV Videotárhoz havi 1980 forintért hozzáférést biztosító Otthoni Sorozatrajongó csomagra 1 év hűséget vállaló előfizetők egyszeri díj ellenében, 6990 forintért juthatnak hozzá a Chromecast eszközhöz.[2] Egy másik konstrukcióban, 2014. decemberétől a Deezer Zene szolgáltatást is tartalmazó Otthoni Szórakozás csomagban is elérhető lesz a nagyképernyős élményt biztosító Chromecast eszköz, egyszeri szintén 6990 forintért, a szolgáltatásra vállalt 1 év hűség esetén 2990 forint havidíj mellett.

Új csomagstruktúrához új adatjegyek
A Telenor átalakította tematikus, kifejezetten a MyTV-hez használható adatjegyeit is annak érdekében, hogy az élő adásokat és a több mint 2000 órányi tartalmat gondtalanul élvezhessék az ügyfelek útközben, a Hipernet segítségével. A három új adatjegy a felhasználók jobb tájékozódása érdekében mostantól nem adatmennyiséget (gigabájtot), hanem időtartamot (órát) kínál. Az óraszámokhoz olyan adatmennyiség tartozik, amellyel a lehető legjobb minőségben is gondtalanul felhasználható az adott időmennyiség. November 26-tól két új adatjegy kapható: egy 3 órás 290 forintért, illetve egy 10 órás 690 forintért. A harmadik, 50 órás jegy 1790 forintért december közepétől lesz elérhető.

2015. február 4-ig ajándék a Telenortól
2015. február 4-ig a megújult MyTV szolgáltatás jelenlegi és jövőbeni felhasználói, valamennyi műsorcsomagot – az Extra kivételével – ingyenesen megrendelhetik, amelyhez havi 3 órányi ingyenes MyTV adatmennyiséget biztosít a Telenor.[3]

További információ a MyTV-ről: http://www.telenor.hu/mytv

[1] A tematikus műsorcsomagok kizárólag az Alapcsomag igénybevétele esetén rendelhetők meg.

[2] Az ajánlat 2014. november 25-től az Extreme Digital üzleteiben, 2015. január 1-től a Telenor Bemutatótermeiben érhető el.

[3] A promóciós időszak végét követően, 2015. február 4-től havidíjassá válnak a műsorcsomagok. Amennyiben a promóciót követően nem kívánja igénybe venni a szolgáltatást az előfizető, le kell mondania az addig használt csomagot.