Megérkezett a Charge 3, a Fitbit első számú és eddigi legjobb aktivitásmérője

A hordható eszközök területén piacvezető Fitbit bemutatta új fejlesztését, a Fitbit Charge 3 aktivitásmérőt. A Charge 3 a korábbinál kifinomultabb úszásálló megjelenést és érintőkijelzőt is kapott. A korábbiakhoz képest az aktivitásmérőn elérhető funkciók is fejlődtek: a felhasználók több mint 15 célorientált edzésmód közül választhatnak, rendelkezik a legszükségesebb okosfunkciókkal, melyek segítségével az aktivitásmérő viselői sportolás közben is elérhetőek maradhatnak. A Charge 3 a Fitbit legfejlettebb szenzorával és algoritmusával készült, és egy töltéssel akár 7 napig is használható1. A Fitbit Charge 3 2018 októberétől lesz elérhető a hazai viszonteladóknál.

A Fitbit Charge a márka eddigi legnépszerűbb termékcsaládja, melyből a mai napig 35 millió darabot adtak el világszerte. A Fitbit kutatása alapján az okoskiegészítő vásárlását tervező felnőtt felhasználók 42%-a aktivitásmérő beszerzését fontolgatta, azok karcsúbb megjelenése, egyszerű használhatósága és ára miatt, míg 36%-uk választása az okosórára esett.2 Az IDC (International Data Corporation) becslése szerint a fitnesz aktivitásmérő eladások jó pár évig továbbra is jelentős részt tesznek majd ki a hordható okoseszközök piacán.3 Ausztráliában, Nagy Britanniában, Japánban, Szingapúrban és Spanyolországban jelenleg is az aktivitásmérők teszik ki a hordható okoseszköz eladások túlnyomó részét.4

„A Charge 3-mal a legnépszerűbb Charge franchise sikerére építettünk. Létrehoztuk az eddigi leginnovatívabb aktivitásmérőnket, olyan extrém vékony külsővel, kényelmes és prémium dizájnnal, valamint fejlett egészség- és edzéskövető funkciókkal, melyekre felhasználóink vágytak. A Charge 3 a korábbi felhasználók számára is ellenállhatatlan lehetőséget jelent a továbblépésre, miközben olyan új felhasználóknak is tökéletes megoldást jelenthet, akik egy kecsesebb, könnyebben megfizethető okos eszközt szeretnének aktivitásmérő formájában.” – mondta el James Park, a Fitbit ügyvezető igazgatója és társ-alapítója. „Elkötelezettek vagyunk, hogy a fogyasztók igényeinek és felhasználók millióinak kiszolgálása érdekében teljes termékpalettát kínáljunk az aktivitásmérőktől az okosórákig. Ez teszi lehetővé azt, hogy növeljük a hordható okoseszközök piacán elért részesedésünket.”

Prémium dizájn, intelligens kialakítás
A Charge 3 minőségi, könnyű anyaga, mint a repülőgépek készítésénél is használt alumínium, valamint a Corning® Gorilla® Glass 3 kijelző egy férfiak és nők számára is kényelmesen hordható, vékony, modern formát és a korábbinál tartósabb eszközt eredményez. Az aktivitásmérőt az elődjénél 40 százalékkal nagyobb és fényesebb OLED érintőkijelzővel szerelték fel, mely a legfontosabb információk könnyű és gyors elérésével egy sokkal felhasználóbarátabb élményt biztosít.

A Fitbit Charge 3 az első, induktív gombbal felszerelt kiegészítő, ami egy új, szabadalmaztatott technológiát is tartalmaz, ennek köszönhetően a Charge 3 áramvonalas, úszásálló, továbbá az eszköz belsejébe több szenzor és a korábbinál nagyobb akkumulátor fért. Ez az újítás akár 7 napos üzemidőt és még zökkenőmentesebb interakciót jelent, miközben a márka legfejlettebb aktivitásmérőjétől elvárt teljesítményt is biztosítja.

A továbbfejlesztett hardware mellé az interaktív szoftvert is újratervezték, hogy még több motivációt és elköteleződést nyújtson a felhasználóknak napi céljaik eléréséhez. A nagy felbontású érintőkijelzőn remekül láthatók az éles, szürkeárnyalatos grafikák. Az új, játékos animációk és kifejező illusztrációk pedig meglepik, felüdítik és szórakoztatják a felhasználókat, akik így ünnepelhetik az elért mérföldköveket, és könnyebben koncentrálhatnak az előttük álló célokra.

Kiváló egészség és fitnesz élmény
A Charge 3 a Fitbit aktivitásmérői közül az eddigi legfejlettebb egészség- és edzéskövető funkcióval rendelkezik. A több mint 9 billió percnyi rögzített pulzus adatnak köszönhetően5 a Fitbit továbbfejlesztette a 24/7 PulseRate pulzuskövető technológiáját, ami a Charge 2-höz képest még precízebb mérést tesz lehetővé edzés közben, és hozzájárul az elégetett kalória, valamint a nyugalmi pulzus pontosabb meghatározásához. Így optimalizálható az edzésterv, és a fejlesztésnek köszönhetően a felhasználók egészségében végbemenő folyamatok is könnyebben felismerhetők.6 A beépített relatív SpO2 szenzor segítségével– az aktivitásmérők közt a Charge 3-ban elsőként – a vér oxigén szintjében történő változások megbecsülhetők és olyan új egészségügyi indikátorokat jelezhet, mint például az alvási apnoe.

További egészség és fitnesz funkciók:

  • Eredményorientált edzéskövetés: Több mint 15 sportág, például kerékpározás, úszás, futás, súlyzós edzés, vagy akár jóga közül választhatunk. Beállíthatjuk, mi a célja az edzésnek, legyen az akár az elégetett kalóriák mennyisége, a megtenni kívánt távolság vagy az edzés időtartama. Az eszközön követhetjük a valós idejű statisztikákat, láthatjuk, hogyan haladunk, és ünnepelhetünk, ha elértük a beállított célokat.
  • 50 méterig vízálló: Viselhető a zuhany alatt, esőben, a medencében, de akár a tengerben is. Az úszás funkcióval valós időben, a csuklónkon követhetjük az eredményeinket, vagy a SmartTrack® automatikus edzésfelismerő funkciót igénybe véve a Fitbit applikációban az edzést követően is ellenőrizhetjük a leúszott hosszokat és időket.
  • Kövesd az utad: A kapcsolt GPS-szel, okostelefonunkhoz csatlakoztatva a Charge 3 kijelzőjén valós időben követhetjük a megtett távolságot és az elért sebességet, a Run Detect funkció pedig automatikusan elindítja vagy leállítja a tevékenység rögzítését. (Hamarosan)
  • Női egészségkövetés: Jobban megismerhetjük a menstruációs ciklusunkat, ha rögzítjük a ciklus egyes fázisait, vagy az ovuláció idejét (hamarosan) a Fitbit alkalmazásban. Így az egyes tünetek is követhetők és felismerhetünk trendeket, melyek a ciklus egy-egy bizonyos pontján érzékelhetők. Az egészségügyi és edzési statisztikáinkat egy helyen kezelve jobban átlátjuk állapotunkat és megállapíthatjuk, hogy a ciklus mely pontján tartunk.
  • Információ egy pillantásra: Könnyedén navigálhatunk az aktivitásmérő új, személyre szabott összesítő felületén, ahol egyben látjuk a napi statisztikákat, és olyan egészségügyi adatokat, mint a női egészségkövetés, a napi folyadékbevitel, valamint az alvás. (Hamarosan)
  • Személyre szabott elemzések: Ismerd meg magad és fejleszd az egészséged az aktivitásaidról készülő új, dinamikus statisztikákkal, melyek folyamatos információt adnak a pulzusról, a táplálkozásról és az alvásról, illetve pozitív megerősítéssel és tippekkel segítenek elérni célodat (hamarosan a Fitbit applikációban)
  • Társas motiváció: Csatlakozz a világ legnagyobb, több mint 25 millió tagot számláló egészség és fitnesz közösségéhez egy kis extra motivációért! A Fitbit appon keresztül a Hírfolyamban, a Csoportokban vagy a Kihívásokban találkozhatsz a barátaiddal, családtagjaiddal és másokkal is.7
  • 24/7 iránymutatás és motiváció: Urald a napi tevékenységeidet, és szerezz mélyrehatóbb ismereteket az egészségedről olyan funkciókkal, mint az automatikus edzésfelismerés, a mozgási emlékeztetők, az irányított légzőgyakorlatok, az alváskövetés alvási fázisokkal és elemzésekkel, és még számos egyéb.

Fejlesztések az alvásfigyelésben és elemzésben
Felhasználók millióinak segít a Fitbit, hogy megértsék alvási szokásaikat, és megismerjék életmódjuk miként befolyásolja őket. A Fitbit eszközeiben 2009 óta érhető el az alváskövető funkció, így az elmúlt 9 évben rögzített több mint 7,5 milliárd éjszakával a márka az alváshoz kapcsolódó egyik legnagyobb adatbázist építette.8 A Fitbit ezen kívül bemutatta Sleep Stages és Sleep Insights funkciókat, hogy a pulzus változásán alapuló alvásszakaszok elemzésével még jobban megérthessük az alvás minőségét befolyásoló tényezőket.

„A Fitbit a jövőben is hasznosítani kívánja az elérhető adatokat, hogy minél jobban használható információkat kínáljon felhasználóinak egészségügyi és edzettségi állapotukról. Például úgy látjuk, hogy minden negyedik ember nagyságrendekkel többet alszik hétvégente, mint hétköznapokon, ami azt sugallja, hogy olyankor szeretnék behozni az egész heti alváshiányt.9 A mi feladatunk, hogy olyan információkat kínáljunk a felhasználóinknak, amik alapján megérthetik, hogy a saját viselkedésük hogyan befolyásolja a közérzetüket, és segít nekik abban, hogyan vehetik fel a megfelelő alvási szokásokat.” – mondta Shelten Yuen, a Fitbit kutatásért felelős alelnöke. „Reméljük, hogy a jövőben még több iránymutatást adhatunk felhasználóinknak, hogyan csökkentsék az egészségügyi kockázatokat, és hogyan válhatnak saját maguk egészségesebb verziójává.”

A Fitbit folytatja az alvás területén tett előrelépéseket, és bejelenti a Fitbit Labs új fejlesztését, a Sleep Score béta verzióját, ami az év során válik majd elérhetővé a felhasználók számára. A bármelyik Fitbit eszközön elérhető 24/7 PurePulse pulzuskövetéssel rögzített kulcsfontosságú mutatók felhasználásával a Sleep Score az éjszakáról egy eredményt ad, ami segít a felhasználóknak, hogy még teljesebb képet kapjanak alvásuk minőségéről, valamint arról, hogy milyen faktorok vannak erre hatással.

Továbbá a relatív SpO2 szenzorral rendelkező eszközök esetében, mint a Charge 3, a Fitbit Ionic™ és a Fitbit Versa™, a Fitbit vizsgálja az esetleges légzéskimaradásokat, ami olyan egészségügyi problémákra utalhat, mint egyes allergiák, asztma vagy az alvási apnoe.

„A Fitbit Labs Sleep Score béta verziójával élenjárunk, hogy olyan megoldásokat kínáljunk az embereknek, aminek segítségével jobban megérthetik az alvásukat. Ez is példa arra, hogy folyamatosan fejlesztjük az egészség élményét a felhasználóink számára” - tette hozzá Yuan.

Mindemellett a Fitbit továbbfejleszti és klinikailag validáltatja az FDA (az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala) által szabályozott, különböző egészségügyi állapotok - köztük az alvási apnoe és a pitvarfibrilláció – esetén orvosi eszközként alkalmazható szoftvereket. A Fitbit egyike azon kilenc vállalatnak, amelyek az FDA digitális egészségügyi szoftvereket fejlesztő pilot programjában dolgoznak. A program célja, hogy egyszerűsítse a szoftverek orvosi eszközként való alkalmazásának jóváhagyási folyamatát.

Maradj kapcsolatban az okos funkciók tökéletes kombinációjával
A fejlett egészség és edzés funkciói mellett a Charge 3 a Fitbit eddigi legokosabb aktivitásmérője, ami a legjobb okos funkciókkal segít a felhasználóknak, hogy mindig elérhetők maradhassanak anélkül, hogy olyan opciók vonnák el a figyelmüket, amikre nincs szükségük.

  • Szélesebb körű okos funkciók: Könnyen személyre szabható és elérhető hívás, naptár, üzenet és okostelefon értesítések (pl.: Facebook),10 hívás fogadás és elutasítás, gyorsválasz opció az Android felhasználók számára (hamarosan)11
  • Nélkülözhetetlen applikációk: Hozd ki a legtöbbet a napodból a legnépszerűbb kényelmi appokkal, mint az ébresztő, időzítő, időjárás, valamint a jövőbeli frissítésekkel érkező Fitbit Leaderboard és naptár.
  • Népszerű brandek applikációi: A jövőben számos népszerű brand applikációja is elérhetővé válik az eszközökön, az Ionichoz és a Versahoz hasonlóan.
  • Könnyű és biztonságos fizetés: Nyugodtan hagyd otthon a tárcádat és használd a Charge 3 Special Edition eszközt. Fizess egyszerűen és biztonságosan a 18 ország 100 pénzügyi intézete által támogatott Fitbit Pay fizetési móddal.
  • Széleskörű kompatibilitás: Szinte valamennyi Android és iOS eszközzel kompatibilis, hamarosan a Windows felhasználók számára is elérhető.12 Csak válaszd ki a kiegészítőt, amire vágysz, operációs rendszertől függetlenül.13

Kiegészítők, ár és elérhetőség
Igazítsd a stílusodhoz a Charge 3-at az újratervezett, könnyedén cserélhető szíjakkal, és számos kiegészítő opcióval. Ezek a minőségi alapanyagokból készült klasszikus szíjak, lélegző perforált szilikon sport és divatos szőtt karpántok, valamint a prémium kézzel készült Horween bőrszíjak. A Charge 3 Special Edition két különböző kiadásban érhető el: az egyik fehér szilikon sport szíj grafit színű alumínium óratesttel, míg a másik limitált kiadás levendula színű szőtt szíjjal és rosegold alumínium házzal érkezik. Mindkét különleges kiadás dobozában található egy fekete klasszikus szíj is.

A Fitbit Charge 3 2018. októbertől kapható lesz a hazai, kiemelt kiskereskedelmi partnereknél. A Charge 3 -fekete karpánttal grafit óratesttel vagy kékesszürke karpánttal és rozéarany óratesttel - ajánlott fogyasztói ára 149.95 eurónak, a Charge 3 Special Edition ajánlott fogyasztói ára pedig 169.95 eurónak, a Fitbit Charge 3 aktivitásmérőhöz tartozó kiegészítők ajánlott fogyasztói ára 29.95- 69.95 eurónak megfelelő.


1 Az akkumulátor üzemideje és a töltési ciklus függ a felhasználás módjától, a beállításoktól, és egyéb tényezőktől.
2 Fitbit Primary Research, Brand Tracker (US), Q1 2018.
3 IDC Előrejelzés, publikálva 2018. június; Product Types Wrist, Watch & Modular
4 GfK PoS Data, panel market, sales units %, Jan.-Június 2018
5 2018. augusztus 8-ig
6 A Fitbit korábbi aktivitásmérőihez képest
7 Aktív felhasználók száma 2017. december 31-én
8 2018. augusztus 8-ig
9 Fitbit felhasználók millióinak összesített és anonim, 2018. június 13. és augusztus 13. között regisztrált adatai alapján
10 Okostelefon értesítések az okostelefon közelében, Android és iOS felhasználók számára érhetők el. Windows felhasználók számára hamarosan elérhető
11 Hívás fogadás/elutasítás az eszközön és fogadás a telefonon; hívás fogadás/elutasítás és gyors válasz funkció az Android felhasználók számára hamarosan
12 Windows operációs rendszer támogatása várhatóan 2018 őszétől
13 A kompatibilis eszközök listáját és a minimálisan szükséges rendszer követelményeket elérheti itt
www.Fitbit.com/devices.