Megdőlt a kvantum-teleportálás rekordja

ESA

Az olimpiai játékoknak vége, de ez még nem indok arra, hogy a világrekordok ne dőljenek meg. Nyolc nappal azután, hogy egy kínai fizikus csoport saját bevallása szerint 97 kilométeres távon hajtott végre kvantum-teleportálást egy fotonon, egy kanadai-európai csapat további 46 kilométerrel fejelte meg a rekordot. Ez utóbbit azonban még nem vizsgálták át, így egyelőre az ázsiai csapaté az arany.

Az előrelépés mértékét mutatja, hogy mindössze két évvel ezelőtt még 10 kilométer volt az álomhatár.

A kvantum-teleportálás alapja az összefonódottság, amikor is két részecske egy láthatatlan, vékony, törékeny linkkel kapcsolódik a téren át. Ahhoz, hogy a két foton kapcsolódjon, ellentétes polarizáltsággal kell rendelkezniük. Szerencsére a kvantum-fizika szabályainak, minden egyes foton polarizáltsága mindaddig eldöntetlen marad, amíg a pár egyik fele valamilyen állapotba nem kerül. Ha ez megtörténik, képesek akkor is kapcsolatot létesíteni, ha több kilométerre vannak egymástól.

Egy ilyen páros az alapja a teleportálásnak, gyakorlatilag közvetítő szerepet játszanak. Az egyik oldalon a foton belekerül valamilyen kvantum-állapotba, amelyet a másik érzékel, de egészen addig nem tud felvenni, amíg az első el nem küldi neki a teleportálás végrehajtásához szükséges információkat. Azonban ezek nem utazhatnak a fény sebességénél gyorsabban.

A két részecske azonban akkor is tud kommunikálni, ha nem épp nem akarnak teleportálni. Ezt bármilyen ma használt csatornán megtehetik, például interneten vagy rádióhullámokon keresztül. Az összekötés nélkül pedig az így szerzett információ a külső hallgatózó számára teljesen haszontalan.

A fizikusok szerint a kvantum-összeköttetés lehet egy nap a kvantum-processzorokat összekötő hidak gerince, illetve két távoli fél között is biztonságos kommunikációs csatornát biztosítanak majd.