Magyar startupokat segít a Microsoft

Microsoft

24 órás gyilkos ötletelés, üzleti potenciál, támogatáskeresés –pár szó, amely minden kezdő startup életében meghatározó lehet, és amelyekben a Microsoft globális startup programja segítségével a legjobbakat igyekszik segíteni. A Microsoft Ventures már jó ideje igyekszik felkarolni a kezdő vállalkozásokat. A BizSpark program segítségével például 2008 óta 100 országból, több mint 75 ezer startup  kapott segítséget többek között Windows, Office, Visual Studio és Windows Azure licencek formájában.

Mostantól a hazai startupok is komoly támogatásért jelentkezhetnek a Microsoftnál. A világ 8 pontján – Seattle-ben, Rio de Janeiro-ban, Párizsban, Berlinben, Tel Avivban, Moszkvában, Bangalore-ban és Pekingben – megtalálható akcelerátor házak már a jobbnál jobb ötletekkel rendelkező hazai startupokat is várják.

A globális kezdeményezéssel minden, a vállalkozáshoz szükséges eszközhöz, erőforráshoz, technikai vagy egyéb segítséghez, sőt akár még alaptőkéhez is hozzájuthatnak a szerencsés kiválasztottak. A berlini központ, amely október 4-ig a régió összes országából fogadja a résztvevőket, novemberben indítja útjára 4 hónapos felkészítő és támogató programját.  Ez idő alatt a résztvevőket folyamatosan tapasztalt mentorok segítik, miközben technikai támogatásban is részesülnek, de a legfontosabb, hogy mindemellett lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák elképzelésüket az Investor Demo Day-en, ahol befektetők, a Microsoft felsővezetői, a média képviselői és különböző iparági szereplők vesznek részt.

A Microsoft programjainak eredményességét mutatja, hogy a két évvel ezelőtt elindult akcelerátor ház program segítségével már 114 startup „vizsgázott le”, és talált befektetőre a kurzus elvégzése után.

„Az elmúlt években több, világhírűvé váló startupot is alapítottak honfitársaink, elég, ha csupán a LogMeIn-re, a Ustream-re vagy a Prezire gondolunk. Remélem, hogy az általunk kínált lehetőséggel minél több magyar vállakozás fog tudni élni, és segítségünkkel születik meg a következő évek technológiai világsikere” – mondta el Grósz Judit, a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért felelős vezetője.

A jelentkezés feltételei:

  • A startup fókuszáljon a szoftverfejlesztésre vagy valamilyen web alapú üzleti modellre
  • A startup bármilyen platformon fejleszthet, de valamely Microsoft platformra is használhatóvá kell tennie ötletét
  • A külföldi életvitelből származó költségeket nem fedezi a Microsoft
  • Kizárólag az 1 millió dollár alattibefektetett tőkével rendelkező startupok jelentkezését várják. 

További információ és jelentkezés az alábbi linken érhető el: www.aka.ms/accelerator