Leegyszerüsítve: Windows 8

Microsoft

Október 26-án mutatja be a Microsoft a Windows 8-at, amely nem csak teljesen átszabja az eddigi Windows-élményt, de egyaránt elérhető lesz tabletekre és telefonokra is - természetesen a megfelelő módosításokban. Ami közös lesz mindhárom platformon, az a Metro, avagy Modern, vagy Microsoft felület (ki tudja, épp mi a neve). Ez egy erősen érintés alapú vezérlés orientált megoldás, amely valószínűleg a hagyományos PC-ken nem arat majd osztatlan sikert, de erről egy kicsit később. Először nézzük, hogy pontosan mit is jelentenek a különböző Windows 8 verziók.

Még mielőtt belecsapnánk a lecsóba tisztázzuk, mi is az a Start Screen. A Start menüt felváltó, színes, élő téglákból felépített felület, amelyen mindenféle dolgokat el lehet helyezni: e-mail fiókok élő nézete, árfolyamok, időjárás jelentés, stb. Gyakorlatilag tehát egy widgetekkel megpakolható extra felület, amelyből vagy ki tudunk menekülni, vagy nem. Innen érhető el a Windows Store is, ami a Microsoft programoknak fentartott markete. Ennek is fontos szerepe lesz a későbbiekben.

Most pedig vágjunk bele.

Windows RT

A Windows RT előtelepítve érkezik majd az adott eszközökön, külön nem lehet majd megvásárolni. Úgy kell elképzelni, mint például az iPadekre telepített iOS-t, vagy a DVD lejátszók szoftvereit. Ez lesz rajta, kész.

Az RT változat rendelkezik majd Start Screennel és Desktop móddal is - amely a megszokott, Windows 7-es felület egy csonkított változata -, azonban ebben az esetben lesz pár csapda. Programokat csak a Windows Store-ból, a Start Screenen keresztül lehet majd telepíteni. Azonban ingyenes jár majd hozzá az Office 2013 Home & Student RT kiadása, amelyben Word, Excel, PowerPoint és OneNote lesz fellelhető.

Minden, Windows RT-n megvásárolt program működni fog ugyanúgy Windows 8-on is.

Windows Phone 8

Az operációs rendszer mobiltelefonokra szánt változata a lelke legmélyén ugyanazokra az elemekre épít majd, mind asztali testvére, így a fejlesztők számára könnyebb lesz a programok portolása. Emellett leghetőség lesz a felhő adta lehetőségek kihasználására is, amelynek köszönhetően az adatok és a számítási munka nagy részét az eszközökön kívül lehet majd elvégezni, tovább könnyítve ezzel a használatot és a fejlesztést.

Windows 8

Az asztali operációs rendszer gyakorlatilag a Windows bármely előző verziójáról frissíthető, és szintén az élő téglákkal szerelt Start Screennel érkezik. Hasonlóan az RT változathoz, itt is elérhető lesz mind a Windos Store és a desktop mód is, a fő különbséget azonban az jelenti, hogy bármilyen alkalmazást lehet majd telepíteni az utóbbi használatával is. Megkötések nincsenek, azonban a másik oldalról már kicsit bajosabb a dolog.

Amennyiben a fejlesztő cég vagy maga a programozó nem támogatja a lehetőséget, úgy szintén csak a Windows Store-on keresztül lehet majd telepíteni az adott alkalmazást, hiába az alternatív lehetőség.

Smart Screen

A Windows 8-cal együtt bemutatkozó, az utóbbi idők egyik legundorítóbb dolga a Smart Screen lesz. Még mielőtt lehurrogsz, hogy hülye Android fanboy, kérlek olvasd el, miről is szól a SS.

Az eredeti elképzelés szerint a Smart Screen segítségével a Microsoft csak olyan alkalmazások telepítését engedélyezi majd - távolról -, amelyek garantáltan vírusmentesek. Ezeket a cég szerverei ellenőrzik majd, a program által beküldött információk alapján. És most ugrik a majom a vízbe.

A Smart Screen minden egyes telepített alkalmazásról információt küld majd a Microsoft felé, válogatás nélkül. Teszem azt feltelpíted az uTorrentet, a Smart Screen ezt szépen jelzi majd a redmondiaknak, akik ellenőrzik, hogy a program nem tesz-e kárt a gépedben. Eszem a drága szívüket, olyan rendesek... MAJOR BULLSHIT!

*pardon*

Magyarra fordítva a dolog lényegét: a Microsoft legálisan gyűjthet majd információkat arról, hogy mit telepítesz a gépedre. Én nem csodálkoznék rajta, ha előbb-utóbb - a megfelelő összegnél - egyszer csak felkeresné az illetőket a jogdíjhatóság, hogy helló, mi van. És ebbe a felhasználóként beleegyezel majd, hiszen benne van az EULA-ban. csak úgy, mint Skype esetén az is, hogy a Microsoft tárolhatja a beszélgetéseidet.

Természetesen a Smart Screen kikapcsolható, de ebben az esetben folyamatosan felugrál majd, hogy ő szeretné védeni a számítógéped, és csak jót akar. Plusz nem hiszem, hogy ténylegesen kikapcsol majd, és teszem azt egy frissítés során nem tudják megoldani, hogy az addig offline módban logolt dolgokat ne küldje fel egyszerre...

De térjünk vissza az eredeti gondolatomra, miszerint az asztali változatban ez a Start Screenes megoldás miért nem jó.

Érintőképernyőkön szinte magától értetődő, hogy valamilyen módon el kell különíteni azokat a területeket, ahol a felhasználó a rendszerrel "kommunikál" azoktól, amikkel a program dolgozik csak. Plusz sok embernek nehézséget jelent a megfelelő pontot eltalálni, így ezek a nagy színes téglák tökéletes megoldást jelentenek, elvégre hatalmas hibaszázalékot tesznek lehetővé, amellyel még mindig azt éri el a user, amit eredetileg szeretett volna. Akárhonnan nézzük, ez egy zseniális megoldás - ha ujj méretű "kurzorral" van dolgunk.

De a Windows 8 esetén még mindig egérről és billentyűzetről beszélünk, amelyek az előző metódushoz képest halálpontos pozícionálást biztosítanak, éppen ezért nincs szükség túlméretezett érintőfelületek használatára ahhoz, hogy megfelelően tudjuk használni az OS-t. Persze, tök jól néz ki, hogy mozog, táncol, pörög, énekel, de felesleges. Plusz mindemellé egy olyan radikális változást jelent, ami az átlagos felhasználó számára fejvakarást fog jelenteni többnyire, és az Irigy Hónaljmirigytől elég gyakran idézi majd a mi ez a szarkaláb című sorokat. Például a Windows gomb megnyomására nem a Start menü, hanem egy teljesen új képernyő, egy komplett felület jön majd be. Képzeljük el, amint véletlenül nyomjuk meg a gombot, mert ugye az nem épp egy ritka esemény...

Mindamellett ez a felület telefonon, tableten és egyéb érintésvezérelt eszközökön kifejezetten hasznos lehet - persze a megjelenés már egyéni ízlés kérdése. De a tény, hogy az asztali felhasználókra is ráerőltetik, mindenképp hatalmas hiba, ami sokba kerülhet a Microsoftnak, ami már most kezd megmutatkozni: a Windows 8-at közel sem várják akkora lelkesedéssel (finoman szólva), mint azt Redmondban szeretnék. És ennek legnagyobb oka a Start Screen.