Az egyenlőtlenségek csökkentéséért fejleszt új digitális szolgáltatásokat két magyar fiatal Bangkokban

Május végén rendezik meg Bangkokban az idei Telenor Youth Forumot, amelyen két magyar fiatal, Baukó Gréta és Mátyás Máté is részt vesz. Tizenkét ország 24 fiatal delegáltja mutatja be az egyenlőtlenségek csökkentését célzó digitális ötleteit a Nobel Békeközpont igazgatójának, Liv Torresnek és Jorgen Rostrupnak, aki a Telenor Csoport pénzügyi igazgatója. A versenyzők négy csapatban dolgoznak, javaslataik között szerepel egy új mobil platform a munkahelyi visszaélések bejelentésére, egy Big Data projekt, amely felveszi a harcot a malária terjedése ellen, egy online születés nyilvántartási felület hátrányos helyzetű gyerekeknek, és egy chatbot, ami tanácsokat ad gyerekeknek a biztonságos internethasználathoz.

A bangkoki döntőn győzedelmeskedő csapat számára a Telenor Csoport 15 ezer dollárt biztosít az általuk bemutatott szolgáltatás megvalósítására azzal a céllal, hogy csökkentsék az országok közötti és országokon belüli egyenlőtlenségeket, az ENSZ Fenntartható Fejlődési céljainak megfelelően.

A bangkoki döntőt hat hónapos felkészülési idő előzte meg, mely során a csapatok ötleteltek, kutatásokat végeztek, fejlesztettek, majd prototipizálták szolgáltatásaikat. A magyar küldöttek, Baukó Gréta és Mátyás Máté két külön csapat, a Digiu és az Edentify tagjaiként segítették társaikat és dolgozták ki az egyenlőtlenségek csökkentését célzó ötleteiket.

A DIGIU csapat feladata az volt, hogy tegye biztonságos hellyé az internetet a fiatalok számára. Többféle veszéllyel szembesülhetnek a fiatalok az interneten, a számítógépes zaklatástól egészen a célzott szexuális támadásokig. A Digiu egy mesterséges intelligenciát használó chatbot koncepcióját dolgozta ki, amely egyszerűvé teszi a biztonságos internetezést és egy olyan platformot ad a fiatalok kezébe, ahol felmerülő kérdéseikre választ kaphatnak.

Baukó Gréta így emlékszik vissza a több hónapos felkészülésre: „A decemberi Oslóban töltött eseménydús hét elején jelölték ki a hat főből álló csapatokat, valamint ekkor ismertük meg a feladatokat is. Mi egy olyan weboldal fejlesztését tűztük ki célul, ahol gyerekek és szülők tájékozódhatnak az internet veszélyeiről, valamint a fiatalok interaktív modulok segítségével lehetnek „digitális hősök", akik képesek arra, hogy megbirkózzanak az online világ kihívásaival. A koncepció azért innovatív, mert egy chat-robotnak írhatják meg a problémáikat a gyerekek, ami kulcsszavakat azonosítva nyújt segítséget a lehetséges megoldási lépések felkutatásában. A bevonódást egy gamifikált jutalmazási rendszerrel segítjük elő. Terveink szerint a program pilot verziója Malajziában fut majd, angol nyelven."

Az EDENTIFY csapata a születési nyilvántartás és a digitális identitás témájában alkotott: koncepciójuk a digitális személyazonosság elérését teszi lehetővé a világ 1,1 milliárd lakosa számára, akik közül mintegy 170 millió öt év alatti gyermek. Az Edentify ötlete egy SMS-alapú adománygyűjtési kampányon alapul, amelyet egy mobilszolgáltatóval közösen szeretnének üzemeltetni. A kampányhoz csatlakozók mobil vásárlási kereteikből tudnának támogatni egy-egy olyan szülőt, akinek szüksége van újszülöttjének nyilvántartásba vételére.

Mátyás Máté, az Edentify csapat magyar tagja így nyilatkozott a Telenor Youth Forumon való részvételéről: „Már nagyon vártam, hogy Bangkokban újra egy helyen dolgozhassam a csapatommal. A Telenor Youth Forum keretében olyan inspiráló fiatalokat ismerhettem meg, akikkel ritkán találkozik az ember. Rengeteget ötleteltünk, komoly csapatmunkával dolgoztuk ki az Edentify ötletét egy nagyon jó cél érdekében. Hihetetlen ösztönzést kaptam a Telenor Youth Forumtól arra, hogy hazatérve ugyanilyen közösséggel vegyem körül magamat és otthon is tegyek egy igazságosabb, egyenlőbb, és fenntarthatóbb társadalomért."

A másik két csapat is hasonló kihívásokat kapott: az AGNCY csapata egy olyan digitális platform fejlesztésén dolgozott, amelyen keresztül egy vállalat dolgozói biztonságosan, névtelenül tehetnek bejelentést az esetleges munkahelyi visszaélésekről. A BD4 csapat pedig egy olyan adatelemzési projektet dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy a mobilhasználók metaadatainak felhasználásával előre lehessen jelezni egy közelgő járvány kitörését. Az egészségügyi és telekommunikációs adatok összekapcsolásával pontos epidemiológiai előrejelzési modellt lehet elkészíteni, amely révén a hatóságok még kellő időben elindíthatják a megelőző intézkedéseket, például egy maláriajárvány kitörése előtt.

További információért, kérjük, látogassa meg a következő oldalakat: www.telenor.com/youthforum, Instagram, Facebook