Apró csoda: a Sony új, Action Cam Mini készüléke

A Sony legkisebb Action Cam készülékével – HDR-AZ1VR – bármikor akciódús felvételeket készíthet, ugyanis ez az apró Full HD kamera mindig készen áll a kalandra.

Akár utazik, a hegyekben túrázik, kerékpározik, lovagolni megy, vagy éppen csak egy sétára indul, az új Action Cam Mini készülékkel egészen egyedülálló szemszögből készíthet felvételeket. A készülék mindössze 63 g , mérete pedig a korábbi kamerák 2/3-ának felel meg, ennek ellenére ugyanúgy Full HD felvételeket készíthetünk vele. Ezen felül megtalálhatóak benne a Sony vezető technológiái, és mindazok a tulajdonságok, melyek az Action Camet is népszerűvé tették úgy, mint a SteadyShot képstabilizátor, valamint a sztereó hangzás. A HDR-AZ1VR kis mérete ellenére Full HD felbontásban rögzíti a felvételeket, 50Mbps sebességgel XAVC S formátumban, 170°-os látószögben.

Mivel az Action Cam Mini cseppálló kivitelben készült, ezért ellenáll nemcsak a szakadó esőnek, de a sáros pocsolyáknak is.  Extrémebb körülmények között a vízálló tok védi meg a kamerát a váratlan ütésektől, a homoktól, 5 méteres mélységig pedig vízbe is merülhetünk vele .

Az Action Cam Mini HDR-AZ1VR csomag RM-LVR2V Live-View távirányítóval kerül a sportkamerák piacára .  A csuklóra is rögzíthető kiegészítőt a tervezők egy kis képernyővel látták el, hogy ne csak az aktuális képet lehessen követni rajta, hanem közben módosíthassunk a beállításokon, visszajátszhassuk  vagy törölhessük az egyes felvételeket mialatt a kamera a sisakra ,kormányra  van rögzítve. Egyidejűleg akár 5 kamera is irányítható vele, amennyiben egyszerre több látószögből készült POV videókat kívánunk készíteni.  A GPS adatok naplózása a kamerából átkerült a távirányítóba, így vált lehetővé a Sony számára az AZ1 kamera méretének jelentős csökkentése.

Hazaérve pedig az új Action Cam Movie Creator szoftverrel készíthet lenyűgöző videókat a felvett nyersanyagból a sokoldalú beállításoknak köszönhetően.

Többek közt módosítható a sebesség, a távolság, de akár mélységet is adhatunk videóinknak. Az Action Cam Mini akár 120 fps (másodpercenkénti képkocka) sebességgel képes rögzíteni, így kivételes slow-motion videókat kapunk, melyek egy normál sebességű lejátszón is végignézhetőek.

A hátsó megvilágítású Exmor RTM szenzor a prémium ZEISS objektívvel és a Sony BIONZ XTM processzorával élethű és részletgazdag képeket készít – még rossz fényviszonyok között is. A SteadyShot   funkció stabilizálja a képeket, ezáltal menetközben is kivételesen éles, bemozdulástól mentes felvételek készülnek. 

A HDR-AZ1VR készülékkel élőben streamelheti kalandjait a USTREAM-en keresztül . Küldhet barátainak üzenetet SNS-sel, miközben memóriakártyára rögzíti videóját

Az Action Cam Mini előnyeit további kiegészítők széles választékával használhatja ki. A VCT-BPM1 kiegészítő egy hátizsákokhoz használható eszköz, mellyel biztonságosan rögzíthető a kamera a hátizsák hevederén.  A BLT – CHM1 a sisakra történő felhelyezést biztosítja.  AZ SPK-AZ1 vízálló tok megvédi a készüléket a nedvességtől, az NP-BY1 újratölthető akkumulátorral pedig megelőzhető, hogy idő előtt lemerüljön a kamera. Az ACC-TRDCY Accessory Kit ötvözi az akkumulátort és az USB töltőt, a speciálisan összeállított Action Cam Mini kit, pedig az extrém igényeknek megfelelő eszközöket tartalmazza.

Action Cam weboldala, amelyen megtekinthetőek a termékek, a legfrissebb információk és videók, a lenti linken érhető el: http://www.sony.hu/actioncam

Az új HDR-AZ1 Action Cam Mini előrendelhető ezen az oldalon: http://www.sony.hu/
Az értékesítése Európában 2014 októberében várható. 

HDR-AZ1VR – műszaki adatok

Képszenzor

1/2.3 típusú 11.9 megapixeles hátsó megvilágítású Exmor R CMOS szenzor

Processzor

BIONZ X

Videó formátumok

XAVC S: 

1920x1080 60p/50p50Mbps

1920x1080 30p/25p50Mbps

1920x1080 24p50Mbps

MP4: 

PS:   1920x1080 60p/50p (28Mbps),

HQ:  1920x1080 30p/25p (16Mbps),

STD: 1280x720 30p/25p (6Mbps)

SSLOW: 1280x720 120p/100p (6Mbps)

VGA:    640x480 30p/25p (3Mbps)

HS120(HS100): 1280x720 120p/100p (28Mbps)

Objektív

ZEISS Tessar® F2.8

Fókusztávolság

SteadyShot OFF: kb. 170°

SteadyShot ON: kb. 120°

Képstabilizátor

SteadyShot

Audio

Sztereó mikrofon

GPS

Igen[1]

Multi/Micro USB Terminal

Multi/Micro USB Terminal (Micro USB kompatibilis készülékek támogatása)

Wi-Fi/NFC

Igen (Egy-érintéses kapcsolódás)

Méretek

SzxMxM 24.2 x 36.0 x 74.0 mm (kb.)

Memória kártya támogatás

MP4: Micro SD/SDHC/SDXC Memória Kártya (Class 4 vagy magasabb), Memory Stick Micro™ (Mark 2)

XAVC S: Micro SDXC Memória Kártya (Class 10)

Súly

kb. 63g (akkumulátorral)


RM-LVR2 (HDR – AZ1VR készülékkel) – jellemzők

Legfontosabb tulajdonságok

GPS,WiFi, Vízálló 3 méterig

Súly

Kb. 98g (övvel)

Méretek

SzxMxM 72.3mm x50.2mm x20.8mm (kb.)

Multi/Micro USB Terminal

Multi/Micro USB Terminal (Micro USB kompatibilis készülékek támogatása)