A Nokia beverte a szöget a Symbian koporsójába

Symbian

A Nokia a 2012-es évben nem csak túlélni próbált, de a finnek feltett szándéka volt, hogy végre örökre megszabaduljanak a Symbiantól. Ugyan a 808 PureView  még a mára már elavult operációs rendszerrel jelent meg, a cég hivatalos is bejelentette, hogy innentől kezdve nincs több Symbian. Legalábbis a Nokia részéről, ami nagyjából azt jelenti, hogy örökre elfelejthetjük.

Ez egyben azokat a pletykákat és híreszteléseket is lezárta, amelyek még a PureView bejelentése előtt bukkantak fel. És hogy mit hoz a jövő? 

A héten már lehetett olvasni arról, hogy a Nokia a PureView technológiát a Windows Phone vonalon is implementálja, amelyet szintén hivatalosan megerősítettek a mai napon. Emellett arra is fény derült, hogy az első negyedben összesen 4.4 millió Lumia talált gazdára - 2.2 millió Symbianos telefon mellett. És a Nokia hosszú idő után profitot is tudott felmutatni.

A Symbian ezzel 15 éves pályafutása végéhez ért, amely során 2011-ig tartotta a világ legnépszerűbb okostelefon-platformja díjat, amelyet az Android vett át.