A közösségi gazdaság is elszámoltatható

Az Uber körül kialakult vita kapcsán a magyar pénzügyi start-up arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi gazdaság szereplőinek elszámoltatása technikailag könnyen megoldható lenne. A hatóság akár minden fizetésnél automatikusan, tranzakciós díj levonása nélkül megkaphatná az adóelőleget.

A közösségi szolgáltatások egyik fő kritikája, hogy a szolgáltatást nyújtók adózása a hatóság számára nem átlátható, így felmerül az adóelkerülés gyanúja. A Barion Payment Zrt. egyik alapítója, Bíró Tamás szerint igaz, hogy a technológiai fejlődéssel rengeteg megválaszolandó kérdés jár együtt, de a közösségi gazdaságot hajtó vállalkozások átlátható elszámoltatására éppen az innovatív pénzügyi start-upok tudnak választ adni. Az Európai Unió a fizetéseket is az egyszerűség és olcsóság felé tereli, így például az E-pénz Direktívájának értelmében a pénz lemorzsolódása nélkül, nagy tömegben is végrehajthatóak a kis összegű tranzakciók, ami a hagyományos banki rendszerben nem lenne gazdaságos.

A Barion rendszerét használja például az Uber mintájára létrejött, étkeztetést közvetítő Yummber és a Lokálisra keresztelt őstermelői piactér is. Itt a szolgáltatást igénybe vevő vásárló közvetlenül annak a személynek fizet, aki a szolgáltatást nyújtotta. A fizetést lebonyolító Barion a bankkártyáról vagy prepaid egyenlegről kifizetett pénzt a szolgáltatás nyújtóinak (mert több is lehet) jóváírja, majd a jóváírt díjból kifizeti a szervezőt és ügynökeit megillető kis összegű jutalékokat.

Bíró szerint ebben a modellben az is kezelhető, hogy a szervező ügynökeihez hasonlóan az adóhatóság is azonnal megkapja az őt illető adóelőleget. Mivel az elektronikus fizetések esetében minden lépés egyértelműen dokumentált, az adóhatóság mindent nyomon tud követni, beleértve a szolgáltatást nyújtó sofőrök, őstermelők, háziasszonyok és amatőr séfek bankszámlájára kerülő bevételeket, valamint a szolgáltatást megszervező közösségi szereplők jutalékait.

A technológia tehát rendelkezésre áll. Ha a hatóságok felveszik a tempót a start-up cégekkel, akkor előírhatnak olyan szabályozást, mely transzparens fizetési megoldásokra épül.