A Huawei felkerült a BrandZ legértékesebb márkáinak 2015-ös listájára

A Huawei, az információs és telekommunikációs technológiák (ICT) egyik vezető globális szolgáltatója bejelentette, hogy a vállalat neve idén először felkerült a BrandZ a világ legértékesebb márkáit rangsoroló, 2015. évi „Top 100 Most Valuable Global Brands” listájára. A Huawei márkaértékét több mint 15 milliárd dollárra értékelték, a vállalat technológia kategóriában pedig az előkelő 16. helyet foglalja el a listán.

A Millward Brown piackutató cég által a világ egyik legnagyobb kommunikációs szolgáltató csoportja, a WPP megrendelésére készített lista az egyetlen olyan márkarangsor, amely a márkák pénzügyi mutatóin kívül az összeállításnál a fogyasztók véleményét is figyelembe veszi. A Huawei 2014-ben jelentős eredményeket ért el számos olyan területen, mint a kutatás-fejlesztés, az értékesítési csatornák fejlesztése vagy a piaci részesedés növelése. Emellett az IPSOS által a világ 32 országában folytatott felmérés szerint a vállalat márkaismertsége tavaly globális szinten 52-ről 65 százalékra növekedett a fogyasztók körében. Ezzel a Huawei megerősítette helyét a globális piacon, a vállalat bevételeinek kétharmada mára a Kínán kívüli országokból érkezik.