A 10 legnépszerűbb kalózfilm - 2013. 3. hét

Pirate

Múlt héten két újoncot köszönthettünk a mezőnyben valamint ismét trónfosztás történt, aminek következtében Django csak a harmadik helyért járó bronzot zsebelhette be. A listát ezúttal is az Oscar céljából kiadott - majd kiszivárgott - screenerek telítik, bár ezúttal minden eddiginél magasabb arányban: a 10-ből 9 film ilyen kópiák formájában került letöltésre, ami idén eddig mindenképp rekordnak számít.

A tizedik helyen két helyet hátracsúszva a Lincoln található, akit három helyes zuhanás után a The Impossible előz meg. Még nagyobbat, összeszen öt helyet esett vissza Kathryn Bigelow Zero Dark Thirty-je, míg a hetedik helyen a múlt heti tizedik Les Miserablés található.

Zsákos Bilbó és a törpök kalandjainak népszerűséges is alább hagyott, amely csak egy hatodik helyre volt elég ezúttal - szemben a múlt heti ezüsttel. Az ötödik helyen egy újonc, méghozzá a Salma Hayek főszereplésével fémjelzett Here Comes The Boom végzett, akit szintén egy új versenyző, a Life of Pi előz meg a negyedik helyen. Mint már említettem, a dobogó harmadik fokára Django állhatott fel, akit az Argo-akció résztvevői előztek meg öt helyet előre lépve.

Az aranyat pedig az egyetlen olyan film zsebelhette be, amelyből nem screener kering jelenleg az interneten. Ez pedig nem más, mint a múlt héten a dobogóról éppen hogy lecsúszó Silver Linings Playbook.