Sony MDR-1RBT: amikor a zene simogatja a dobhártyád

Sony MDR-1RBT

Ha zenehallgatásról van szó, nálam első a minőség. Fejhallgató, füllhallgató vagy bármilyen hangszóró vásárlása előtt képes vagyok akár hetekig olvasgatni a különböző teszteket, véleményeket és mindig igyekszem az adott körülményeknek leginkább megfelelő megoldást választani. Éppen ezért kifejezetten érdekel, hogy a Sony MDR1-RBT fejhallgató mit tud a való életben.

A külsőre is mutatós fejhallgatónak nem csak a dizájnja fogott meg, bár amellett sem lehet úgy elmenni, hogy az ember ne kapná fel a fejét. A teljesen letisztult, mindenféle hóka-mókátol mentes hangszórók belsejét bőrbevonatú szivacs borítja, ami nem csak kényelmessé teszi a használatukat, de szinte minden zajt kizár. Azonbanezt pont annyira teszi csak, hogy mielőtt átmennénk az úton bőven hallani fogjuk a külső zajokat, vagy épp a kollégáknak sem kell papírgalacsinokkal bombázniuk, ha kommunikálni szeretnánek velünk.

A hangszórók külső felén egy piros csík fut körbe a mágnes körül, ami szolíd, mégis igen impozáns extrát ad az egész dizájnnak. A fekete és a piros szerintem amúgy is remekül dolgozik együtt ezzel a finom fűszerezéssel, de kütyük terén mindig is kifejezetten előnyösnek találtam ezt a kombinációt.  Ráadásul a Sony feliraton és az NFC logón kívül nem sok minden látszik oldalról, a gombok és a többi csatlakozó is alul kaptak helyet. Ha csak a külső alapján választana az ember, a Sony MDR-1RBT mindenképp komoly esélyekkel indulna. De mint mondtam, a dizájn nem minden.

Az impozáns külső mellett egy másik dolog fogta meg rögtön a figyelmem: NFC. Bár Magyarországon igen szűk réteg él ezzel a lehetőséggel (például a PayPass kártyák és a fesztiválokon használt "metapay" kártyák), én elég sokszor használom. De mire jó az NFC egy fejhallgatón?

Ahhoz, hogy megértsük, tisztázni kell valamit: az NFC nem adatátviteli techológia, mint a Bluetooth. Az NFC, hasonlóan az RFID-hoz, egy olyan megoldást kínál, ami rövid távolságon belül képes átadni a kapcsolat kiépítéséhez szükséges információkat. Jelen esetben ez a Bluetooth-kapcsolatot kiépítő adatokat jelenti. De sem zene, sem hang nem kerül továbbításra NFC-n keresztül (két telefon között sem).

Az NFC chip a jobb oldali hangszórón kapott helyet, amit egy szolíd, gravírozott embélma is jelez. A telefont ide érintve gyakorlatilag 2-3 másodperc alatt létrejön és teljes mértékben kiépül a Bluetooth-kapcsolat, ami megspórolja nekünk az ezzel járó, gyakran tíz percekig eltartó szenvedést. Ezt követően nem kell többet foglalkoznunk vele, viszont minden alkalommal elég csak összeérinteni a két eszközt és virtuálisan azonnal elintéznek mindent.

Ugyanígy a jobb oldalon, a hangszóró alsó ívében kaptak helyet a zene vezérlésére szolgáló gomboka, amik minden esetben tökéletesen működtek, biztosítva a 4 alapfunkciót: Play, Pause, Next, Previous. Valamivel feljebb találhatóak a hangerő szabályozására szolgáló gombok, amik csak a fejhallgató hangerejét módosították, a telefon esetén nem piszkáltak bele semmibe.

A bal oldalon ugyanitt az USB csatlakozó leledzik egy "csapóajtó" mögött, valamint a perem alsó felén található gombbal tudjuk fogadni a hívásokat is. Ennek megfelelően a bal oldalon található a mikrofon is, ami szinté kiváló munkát végzett. Annak ellenére, hogy relatíve messze van az ember szájától a mondandó minden részét pontosan és hiánytalanul érzékelte, így nem kellett hívás előtt eszeveszett módon szétkapcsolni a két eszköz. Plusz a gomb megnyomására a telefon hangfelismerője is aktiválódik, így akár hívást is indíthatunk viszonylag egyszerűen.

Katy B és a Sony MDR-1RBT

Ha pedig nem hiszünk túlzottan a vezeték nélküli zenehallgatásban még mindig ott a kábel, amit a fejhallgatóval együtt kapunk. Nagyjából 1.5 méter hosszú lehetett, így közel sem ad akkor szabadságot, mint a BT, de töltés közben sajnos csak ez az opció áll rendelkezésünkre. Bár ez sem akkora probléma, mivel nekem gyakorlatilag nem sikerült lemerítenem a fülest napközben, masszív 8-10 órás használat mellett sem, így ha este feltettem tölteni nem igazán adta jelét annak, hogy megunta a zenehallgatást. 

Ami a fejpánt részt illeti, szintén bőrrel van körbefuttatva, így kifejezetten kényelmes viseletet biztosít. Természetesen a hossza ízlés szerint változtatható és lazább ereszték esetén is elég stabilan a helyén marad a füles, de a hangszórók illesztésénél beépített tengelynek köszönhetően 90 fokban elfordulnak kifelé is, ami különösen akkor jön jól, ha csak lóg a nyakunkban a füles. Ellenkezős esetben igen kényelmetlen, bár még elfordítva sem mondanám, hogy hosszú távon túlzottan nagy élmény nyújt.

De térjünk át a hangminőségre, mert az sem elhanyagolható.

Ami igazán megfogott az MDR-1RBT-ben az 4-80kHz-es hangszín volt. Ez nem csak falbontó basszust ígér, de kristálytiszta magas hangokat is, így azok, akik nem csak hallgatni de élvezni is szeretik a zenét mindenképp maguk alá csinálnak - pusztán a felirat láttán is. És akkor még nem is indult el a zene... Maradjunk annyiban, hogy az árcédula utáni első sokkot bőven megfejeli a zenei élmény.

És az is látszik, hogy a Sony nem sajnálta a fejlesztésbe szánt pénzt és időt. Személy szerint az időm 90%-ában trancet hallgatok, abból is a klasszikus, uplifting változatot, de szerencsére nem vagyok egy zeneileg beszűkült ember. Így első körben mindjárt nagy kedvencem, Hans Zimmer soundtackjeit hívtam segítségül, mint gyakorlatilag minden ilyen esetben. Pontosan tudom, hogyan kell szólnia, pontosan tudom, hogy milyen hangszer és hol szólal meg, így a legkisebb hiba mellett sem tudok elmenni szótlanul.

De ez a fejhallgató valami zseniális, amit művelt. A mély hangokban egyáltalán nem volt hiány, ugyanakkor egy percig sem éreztem úgy, hogy csak a kickrő szólt volna az élmény. Aláírom, minden esetben ott volt és erőteljes, telt hangzással érzékeltette a jelenlétét, de a 80kHz-es felső határ is képviseltette magát. A közép- és magas hangok olyan gyönyörűen, dinamikusan visszhangzottak a fülemben, hogy sokszor egyszerűen nem is akartam levenni a fülest. Különösebb erőlködés nélkül lehetett hallani az összes hangot, ami egy-egy trackben előjött. És nem volt torzítás, nem volt túvezérlés, nem voltak kieső tartományok. Gyakorlatilag egy gyönyörű, dinamikus hangzású szimfóniát kaptam minden egyes tracknél anélkül, hogy bármit kellett volna a tulsó végen equalizerrel vagy DSP managerrel tweakelnem.

Emellett akció közben is remekül teljesített a kicsike: a teszt alatt tartottunk egy kisebb bulit is, ahol gondoltam megnézem már, hogy a keverőre rádugva mit tud. Csalódás itt sem ért, a zajszűrés remek volt, és fél füles tartás, valamint a folyamatos fel- és levétel is kifejezetten kézre esett. Annak ellenére, hogy elsősorban nem erre készítették, ezen a területen is hibátlanul megállta a helyét.

Ami a csomagolást illeti, az MDR-1RBT egy stílusos, pofás fekete dobozban érkezik, amit felnyitva máris kiszabadíthatjuk és akcióba lendülhetünk. Az audió kábel mellett jár még hozzá az ilyen kalibernél megszokott hordttáska is.

Sony MDR-1RBT Review

Összességében elmondhatom, hogy abszolút meg voltam elégedve a Sony MDR-1RBT teljesítményével. Kétségtelen, hogy borsos az ára, de mindent összevetve azt mondom, hogy teljes mértékben megéri. Persze csak azoknak, akik tényleg élvezni is szeretik a zenét, és nem csak hallgatni - valamint szeretnek kábelek nélkül élni, valamint hajlandóak kicsivel többet áldozni az NFC adta lehetőségekre.