NFC: mi az, mire jó, hogyan működik?

NFC

Napjaink egyik egye felkapottabb témája az NFC, amely nem csak mobiltelefonokban, de akár laptopokban, illetve már sokunk bankkártyájában is helyet foglal. Akik fesztiválozni járnak már szintén találkozhattak a technológiával az úgynevezett "metapay" fizetős rendszeren keresztül. Ugyan az alkalmazása még nem annyira elterjedt, rengeteg lehetőséget, és ezzel együtt komoly potenciált rejt magában.

Az NFC becsületes nevén Near Field Communication, alapvető működése pedig az RFID-éhoz hasonlít rengeteg tekintetben, de annál jóval több mindenre alkalmas. Míg az utóbbi jóval nagyobb távolságból is használható, a kommunikáció csak egyirányú.

Ezzel szemben az NFC alapú technológiák esetén a hatótáv maximum 4", azaz nagyjából 10 centiméter. Ennek köszönhetően biztonságosabb a tranzakció, mivel nehezebb lehallgatni. Másik nagy előnye, hogy az adatforgalom teljes mértékben kétirányú, így mindkét fél képes a másiknak adatot küldeni.

Ezt használja ki az Ice Cream Sandwichben bemutatott Android Beam funkció is - valamint a Samsung saját, S Beam névre keresztelt megoldása -, amelynek segítségével két NFC képes eszközt egymáshoz érintve azonnal küldhetünk névjegykártyákat, képeket, videókat, alkalmazásokat. Ugyanígy működnek a paypass karórák és bankkártyák is, amelyek mindössze egyetlen érintéssel, villámgyorsan teszik lehetővé a fizetést az arra alkalmas terminálok segítségével.

Azonban az NFC-vel szerelt eszközök listája jelenleg nem túl hosszú. A Google már a Nexus S-ben bemutatta a technológiát, azonban azt követően csak a Galaxy Nexusban bukkant fel ismét. Idén már jóval több gyártó élt a lehetőséggel és nem csak a high end, de sok középkategóriás, valamint akár a budget kategóriában is találkozhatunk vele. Emellett elérhetőek úgynevezett NFC tagek is, amelyekre különböző dolgokat lehet írni, amit a telefon később be tud olvasni. Ennek egyik alkalmazása a különböző profilok "írása", majd az asztalra ragasztása. Ezután az irodába beérve csak oda kell tenni a telefont és az magától beállít mindent.

Mobiltelefonok esetén az NFC-t és annak alkalmazását gyakran a Google Wallettel azonosítják, ami gyakorlatilag egy virtuális bankkártyát csinál a mobilból. Miután megadjuk a kártya adatait a termináloknál elég a telefont odatartani, és ugyanúgy fizethetünk vele, mint ha lehúznánk vagy PayPass-szal oldanánk meg. Az Intel fejlesztői konferenciáján egy Ultrabook és egy telefon segítségével fizettek egy online kereskedőnél hasonló módszerrel: a gépen eljutottak a fizetésig, majd a telefont odaérintve befejezték a műveletet.

Természetesen a mobil fizetés mellett még akad számos felhasználási lehetősége a technológiának: néhány amerikai repülőtéren már kísérleteznek a beszállókártyák NFC-vel történő helyettesítésével, míg néhány helyen akár parkolójegyet is lehet venni a módszerrel. A BMW néhány modellje támogatja az NFC "kulcsok" használatát, vagyis az ajtó kinyitásához elegendő az NFC chippel szerelt kulcsot a zárhoz érinteni.

Azonban a leginkább hasznosnak ígérkező funkció az áruházakban kihelyezett információs tagek használata: a termékhez kiragasztott NFC tagbe belekódonják az információt, majd a telefonnal leolvasva mindent megtduhat a vásárló az adott áruról - gyorsabb és könnyebb módon, mint QR kódok használatóval.