Yoda kapja az első önálló Star Wars filmet?

Yoda

Szóval a dolog valahogy így néz ki: J.J. Abrams rendezi a hetedik filmet, ami folytatja az első hat történetét - a Phantom Menacetől a Return of the Jedi-ig. Eddig minden stimmt, azonban nem először kerül elő olyan hír, amely szerint lesznek önálló filmek is, amik többnyire a karakterekre koncentrálnak majd. Először úgy tűnt, hogy Zack Snyder is rendez egy ilyet, de ő mindent tagad. Azonban az Ain't It Cool News néhány érdekes infóra tett szert az elmúlt napokban.

Természetesen mindegyiket a megfelelő kétkedéssel kéretik fogadni. Most, hogy ezen túlvagyunk nézzük, miről is van szó.

Az első önálló film nem másról szól majd, mint Yoda. Emellett felmerült Joe Johnston Boba Fettről szóló ötlete is, amelyet még a Captain America: The First Avenger után vázolt fel Kathleen Kennedynek. Végül, de nem utolsó sorban állítólag maga Darth Lucas is brillírozott, méghozzá egy Jabba-t bemutató történettel. Jaj, tervezőm...

A koncepció lényegében ugyanaz lenne, mint az Avengers esetén: karaktertörténetek, akik egy nagy közösben találkoznak - csak jelen esetben ezek már kész vannak, ugye. Amit személy szerint kicsit hiányolok a fenti felhozatalból az a Sith kultúra, vagy épp Darth Plagueis története. Biztos vagyok benne, hogy sokkal érdekesebb lenne, mint mondjuk egy Jabba-film...

Mindenesetre Yoda korának köszönhetően egész messzire vissza lehetne menni, vagy akár a Dagobah-n eltöltött napjairól is szólhatna a film.