Matt Damon a Universal Channel-en keresi önmagát

Bourne

Eszméletlen, több sebből vérző férfit talál egy halászhajó a tengerben. Miután magához tér, semmire nem emlékszik. Sem arra, hogyan került a vízbe, sem arra, hogy ki is ő valójában. Valamiféle támpontot az a mikrofilm jelent, amit a lapockája alól operál ki orvosa. Az Oscar-díjas Matt Damon által alakított férfi gyógyulása után mindent megtesz, hogy a rendelkezésre álló minimális információ alapján kiderítse, ki is ő valójában, ki Jason Bourne.

Többen is vannak, akik megnehezítik Bourne dolgát, hiszen feltűnése pillanatától kezdve meg akarják ölni.

A Universal Channel szombat esti moziját nem csak az akciót szerető férfi közönség díjazza majd, hiszen amerikai film révén nem maradhat ki a szerelmi szál sem a történetből. Bourne menekülés közben összetalálkozik egy német lánnyal, Marie-val. A film sikerét jól mutatja, hogy bemutatása után 214 millió dollárt, azaz több mint 44 milliárd forintnyi bevételt hozott alkotóinak.

A Bourne rejtély a Universal Channel-en!

december 8., szombat 21:00

(ismétlés december 9.,  vasárnap 0:00)