Hivatalos: lesznek önálló Star Wars filmek

Star Wars

Tegnap számoltunk be róla, miszerint a Disney-nél tervben van egy esetleges Yodaról szóló film, amelyet egy Boba Fett és Jabba történet is követhet. Bob Iger, a Disney vezérigazgatója egy tegnapi interjú során megerősítette, hogy valóban számíthatunk önálló filmekre, a már bejelentett három fő sztori mellett. Konkrétumokat egyelőre nem árultak el, de 2015-től kezdődően hat évig lesz tuti lesz Star Wars. Ráadásul nem csak három film.

Az egész ugyanúgy nézne ki, mint most az Avengers. A hősök önálló filmekkel és történetekkel rendelkeznének, amiket mindig összekötnek valamilyen apró átvezetésekkel, majd jön a nagy film, ami után újabb saját történetek, és így tovább. Elvégre az Avengers is Disney és látszólag igen jól működik ez a modell.

A jelenlegi pletykák szerint minden ilyen önálló történet már meglévő karatkerekről szólna, mint például az első helyen emlegetett Yoda.