Chris Nolan rendezheti a következő Bond-filmet

Christopher Nolan

A The Daily Mail információi szerint Barbara Broccoli és Michael Wilson megkezdték a tárgyalásokat Christopher Nolannel a soron következő, 24. Bond film rendezői posztját illetően. Az MGM szeretné, ha a film a következő 3 éven belül elkészülne, azonban bármennyire is jül hangzik a dolog, Nolannak nem biztos, hogy így belefér az idejébe a dolog.

A brit rendező következő filmje, az Interstellar 2014. november 7-én kerül bemutatásra, ami azt jelenti, hogy most nem igazán van ideje foglalkozni a következő Bond filmmel. Bár az is igaz, hogy akár két év alatt is össze tud hozni kiváló filmeket, így nem lenne meglepő, ha elfogadná az ajánlatot.

Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Chris saját bevallása szerint nagy rajongója a sorozatnak és már korábban is szeretett volna rendezni egy Bond-filmet.