Géniusz, az alkimista

Egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de a mienk! A magyar Da Vinci kód, mely Pécsen játszódik, egy 3 részes mini-sorozat, melyben egy legendás pécsi alkimistát keresnek.

“Főtt levest könnyű mikrózni…”, ahogy egyik kedves barátom mondta. Tényleg egy Dan Brown másolat a történet, de ahhoz képest, amit vártam, kellemesen csalódtam. Bár aki kicsit is ismerős az alkímia világában, az a nyitójelenetből kitalálhatja, hogy a professzor alkimista, és innentől egy árnyalattal kevesebb meglepetés éri majd. A pentagramm semmi köze a sátánizmushoz, nincs semmiféle emberáldozás, vagy hasonló.

Mint már említettem, a történet egy az egyben a Da Vinci kód adoptált változata. A Bölcsek Hegye nevű, egyetlen írással díszített Zsolnay váza és Pécs városfalaiba vésett nyomok vezetnek el Géniuszhoz, aki megtalálta a halhatatlanság kulcsát. Természetesen itt is vannak “beavatottak”, rossz fiúk, az egyház részéről titkosszolgálat, és a lány, aki véletlenül belecsöppen mind ebbe. Nem eredeti az ötlet, de legalább megpróbáltuk.

És egész jól sikerült. Nekem a történet kifejezetten tetszett, rendesen le volt vezetve minden. Amúgy is szeretem az ilyen konteókat, de nem vártam a sorozattól, hogy különösebben élvezetes lesz. Ami nagyon nem tetszett, azok a verekedős, valamint a lövöldözős jelenetek voltak. Sajnos túlzottan is látszik, hogy beállított, előre megrendezett az egész. Néhol még “darabos” is a mozgás kicsit. A váratlan fordulatok néha nem is olyan váratlanok, de azért volt olyan, amit elszámoltam. Például nem gondoltam volna, hogy a prof csak a tanítvány, az elejétől úgy véltem, hogy ő maga Géniusz. Vicces volt nézni, ahogy saját maga után kutat. A végén előkerülő halottnak hitt fiú megint olyan csavar volt, amire egyáltalán nem számítottam. Bár az ilyesmit csupán a dármai hangulat túlzott fokozásának szoktam betudni, ezért nem is nagyon szokott érdekelni.

A másik nagy bajom a sorozattal az Stohl Buci. Ismét rendőrt játszik, ráadásul ilyen “nagyon laza vagyok, már szét is estem, de neked a kurva anyád és arccal a földre” típust. Próbál kemény lenni végig, közben a folyamatos 0 színészi játékával és hangsúlyozással teljes mértékben hiteltelenné teszi az egészet. Valahogy nem tudtam komolyan venni egy percig sem, és folyamatosan frusztrált a karaktere. Bár a kedvenc mondatom ennek ellenére az ő szájából hangzott el: “Én nem a magyar Tom Hanks vagyok a pécsi Da Vinci kódban…”. Érdekes húzás volt az íróktól, hiszen pontosan ezt a szerepet kapta. Nem is értettem, miért akarták tagadni, amikor voltak egy az egyben átemelt jelenetek is, mint például a templomban elrejtett napló megtalálása.

A befejezést viszont elrontották. Illetve jó volt, csak a lezárás után még voltak felesleges jelenetek.  Nyilván kellett a cliffhangeres zárójelenethez még egy, ahol is elmondják a következő “küldetést”, de a felesleges romantikus kávézgatások s beszélgetések teljesen ellentétben álltak a temetői jelenet dinamizmusával. Ott kellett volna befejezni, hiszen már mindenki igazi kilétét tudtuk, és lett volna okunk további spekulációkra is. Ráadásul kifejezetten jól sikerült, remek hatás-vadász jelenet volt.

Kíváncsi vagyok, lesz-e “folytatás”. Az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb magyar alkotása véleményem szerint, csak Bucit hagyjuk ki a folytatásból. Vagy adjunk neki olyan szerepet, ahol nem kéne semmi meggyőzőt csinálnia, hogy hiteles legyen a karaktere. Mindenesetre a magyar narancs szépen fejlődik, lassan rendben is lesz a színe. Már csak az ízét kéne rendesen eltalálni. Remélem ez is sikerülni fog egyszer.