Álomháború

Mi vonzott be erre a filmre? Belenéztem a jelenleg vetített filmek listájába és ezen a címen akadt meg a szemem, gyorsan kerestem előzetest, ami pont annyira csigázott fel, hogy e film mellett tegyem le a voksom. A rendező neve előzetesen garancia lehet arra, hogy látványos jó filmet láthassunk, ugyanis Zack Snyder (Holtak hajnala, 300, Watchmen, Az Őrzők legendája) aki már bizonyította, hogy bele tud nyúlni a tutiba. Filmjei mind látványosak, bár sztoriban erősen különböznek (meg azért unalmas lenne, ha mindig ugyanazt vagy majdnem ugyanazt a sztorit kapnánk tőle). 

Úgyhogy meg is látogattam a legközelebbi mozit és jegyet váltottam a filmre.

Az első sokk már hónapokkal a bemutató előtt ért, amikor megláttam, hogy a magyar cím Álomháború lesz. Megszoktam már, hogy az esetek 90%-ában köze nincs az itthon adott címnek a fordításhoz, de most még a szokásosnál is jobban mellélőttek.

Véleményem szerint egy kicsit félrevezető, hiszen tavaly nyáron láthattunk “igazi álomháborút”, ha elmentünk megnézni Christopher Nolan Inception-jét (Eredet). Nos, a Sucker Punch-ban szó sincs semmiféle koppintásról, vagy valami agyament, Asylum szintű feldolgozásról - bár erre már Snyder, illetve a Legendary Pictures is garancia.

Mielőtt visszatérnénk a filmre, szeretném elmagyarázni, mi is az a sucker punch: egy olyan jelenség, amivel már szinte biztos, hogy mindenki találkozott, sőt, át is élte. Egyszer egy feliratban “csicskapofon”- nak keresztelték el, ami talán közelebb áll a jelentéséhez, de még mindig nem a legpontosabb. Szóval, a sucker punch az a jelenség, amikor egy férfi/nő egy társát csábítja, messzemenő végletekig elmenve, kihasználva a másik megbabonázott állapotát, majd a végén az orrára koppint, és nemes egyszerűséggel elsétál. Így talán kicsit könnyebb lesz megérteni a filmet, amely egyébként szórakoztató és kellemes kikapcsolódást nyújt.

A kezdés nálam a talán minden idők (egyik) legjobbja volt, semmi szöveg, csak a film és a zene (Sweet Dreams feldolgozás, ezúttal Emily Browning előadásában, aki nem mellékesen a film főszereplője), tisztára olyan volt, mint egy darkos videóklip, úgyhogy itt már éreztem, hogy valami különlegeset fogok látni. A sztori kissé sablonosan indul, lány, akinek meghal az anyja, gonosz nevelőapához kerül, elkövet valamit (itt éppen véletlenül a testvérét öli meg) ami miatt a nevelőapa sikeresen elmegyógyintézetbe viheti a lányt. A sztori ezek után fel fog erősödni, jó lesz, de azért ne várjunk tőle csodákat.

Második negatívum: Akkor most ez egy elmegyógyintézet, vagy egy Night Club, mert a váltás kissé fura volt, hogy hirtelen egy teljesen igényesen berendezett helyet láthatunk az után, hogy láttuk az intézetet. Első kikacsintás a nagy sikerű Eredetre, mert ez tekinthető egyfajta első álomszintnek.

Az alapkoncepció hasonló, de merőben eltér. Míg Nolan esetén az emberek ténylegesen lemerültek újabb és újabb emberek tudatában, addig BabyDoll csupán a fantáziájában harcol, mely teljes mértékben felszabadítja, ezáltal olyan táncot tud lejteni, hogy mindenki figyelmét magára vonja, mialatt társai végrehajtják a hadműveletet.

Amikor BabyDoll először kerül át az említett fantáziavilágba, felpörögnek az események. Találkozik a bölcs emberrel, aki segít neki abban, hogy miképp fog tudni megszökni és bele is csöppenünk az első látványos akciójelenetbe. Annyira látványos volt, hogy féltem, hogy túl magasra teszik ezzel a lécet és a következő akciójelenetekkel nem fogják tudni megugrani (nem kell megijedni, meg fogják ugrani).

A későbbiekben többször ismétlődik meg a harc, mely alatt a külvilág eseményei megfelelő módon reprezentálódnak BabyDoll fantáziájában is. Ezt olyannyira jól oldották meg, hogy bár nem látjuk, mi történik “odakint”, mégis pontosan tudjuk.

Ezzel láthatjuk is a film legnagyobb erősségét, a látványvilágot: fantasztikusan kidolgozott harc, megfelelően tálalva (eredetileg 3D-s lett volna, de állítólag gyenge minőségűnek tartották a 3D-s anyagot ezért lett „csak” a megszokott 2D-s).

A másik nagy erőssége a filmnek a soundtrack volt, ugyanis kiváló zenéket sikerült összeválogatni a filmhez amik remekül illeszkedtek a történésekhez. A látványvilágot és a soundtracket összeadva igazi adrenalinpumpáló akciófilmet kapunk.

Harmadik (utolsó) negatívum: A befejezés számomra elsőre kissé furcsa, érthetetlen volt, de átgondolva a filmet azért sikerült értelmezni.

Itt nem értek egyet Tibivel: amikor a bölcs elárulta az öt dolgot, mely a szökéshez kell, sejtettem, hogy a végén lesz valami turpisság. Mivel nem vagyok kifejezett happy end mániákus, így nálam abszolút befutó volt a lezárás.

Végül vessünk egy pillantást a karakterekre is: a főszereplő lányok kellőképp szexik és akcióra éhesek (azért nem félreérteni), a bölcs öreg hozza a szokásos „pár jó tanácsa mindig van” sablont, a főgonosz pedig elmegy a szokásos pénzéhes gonosz szerepében.

Kis furcsaság (semmiképp sem negatívum), hogy szinte mindenkinek valamilyen álneve van (a főgonosz „Blue” vagy a lányok közül „Blondie” vagy Rocket”).