A hihetetlenül unalmas család
Vannak a rossz(abbra sikeredett) Marvel filmek, és van a Black Widow. A film, ami megmutatja, hogy ha egy kicsit is megakasztja valami a tökéletesen kiszámolt és megtervezett ütemtervet, akkor az MCU valójában teljesen üres, még unalmasnak is nehezen dicsérhető filmekből áll, ahol lassan már arra sem veszik a fáradtságot, hogy megpróbáljanak minden pillanatban elsütni valami szar poént - avagy következzen a legrosszabb, több mint két órás reklámfilm egy új szereplő bemutatására.
A Black Widow legnagyobb problémája, hogy a Sars-Cov-2 miatt nem tudták akkor bemutatni, amikor a Nagy Terv szerint kellett volna. Az MCU jelenleg gőzerővel építi a multiverse dolgokat, és ennek a közepébe kapunk egy gyenge fillert, ami az Avengers filmek előtt, alatt, mellett, után játszódik, bármiféle hozzáadott érték nélkül.
Pedig a kezdés még ígéretesnek mondható: egészen a 22.(!) percig kell várnunk az első poénra (onnantól viszont extrém lejtmenet), kapunk egy vállalható háttérsztorit, hogy mégis hogy került Natasha (és a testvére) a Red Room-ba, egy remek montázst arról, ahogy a Black Widow - ami egy elit assassin alakulat, nem csak ScarJo karaktere - mindig jelen van a történelem nagy balhéinál, elnököket likvidálnak, rezsimeket döntenek meg, stb.
És ennyi. A Black Widow története itt véget is ér, innentől két órán át nézhetjük, ahogy egy Ohioba telepített, orosz tudós “pár” kamu családja hogyan próbál a diszfunkcionális létére kihozni magából valamit - ami nem csak fájdalmas, de nem is sikerül.
Végignézhetjük, ahogy az Alkotmány utcából be lehet repülni autóval a 4-6-os Nyugati aluljárójába, hallhatjuk hatvanszor, hogy mi történt Budapesten még amikor Jeremy Renner szerződésében is volt annyi film tartalékban, hogy a képernyőre is kerülhessen, ismét láthatjuk a Zoltán utca 18. szám alatt álló épületet elnyelni végtelen számú muníciót (fun fact: a Red Sparrow-t, ami fényévekkel jobb és történetileg ugyanarról szól, mint a Black Widow, ugyanitt forgatták - akár csak az Alienist-et), kicsit később pedig, őőőő, bumm-bumm, csak most a sztratosztférában keringő bázison, és kész. Vége, schnitt, majd egy post-credits jelenet, ahol végülis kiderül, hogy az elmúlt ~130 percet azért kellett végigülni, hogy a napnál is világosabb legyen mindenki számára, hogy mostantól a másik lány lesz a Black Widow.
A másik lány, mert egyszerűen annyira felejthető minden ebben a filmben, hogy a nevére sem emlékszem. Mert a film egyáltalán nem a Black Widow-ról szól, hanem 2 adoptált, majd önkéntesen assassinnak neveltetett, hosszú évek után találkozó, gyilkos nővér csacsogásairól, miközben néha felrobban mögöttük 1-2 CGI valami.
De magáról a Black Widow-ról, a Red Room-ról, vagy bármiről, ami érdekesebb lett volna, semmit nem tudunk, semmit nem látunk. A főellenség karaktere annyira generikus, annyira céltalan, annyira buta, hogy azt szándékosan sem lehetne lejjebb adni. Még a James Bond filmek megalomán rosszfiúi - ami csak úgy jön ide, hogy az egyik jelenet alatt pont azt nézik - is criminal mastermind-nak tűnnek mellette. Ja, és a “nagy” csavar is akkora meglepetés, hogy még most is az államat kaparom a padlóról....
Szóval igen, a Black Widow tökéletesen megmutatja, hogy ha a legkisebb hiba is becsúszik a gépezetbe, az MCU atomjaira tud hullani. Ha másra nem, erre jó, egyébként mindenki tekerjen a végére és nézze meg a post credit jelenetet, ha érdekli a következő film vagy sorozat promója.
Mindenki másnak pedig ajánlom a Hihetetlen családot, amit tekinthetünk akár a Black Widow kreatív inspirációjának is - a kreatív rész nélkül.
Fotó: Marvel.com