Több új fesztivál indul, és az LGT is fellép a Balatonünnepen - B my LAKE

Tartalomjegyzék

B my LAKE

Balatonvilágos, Club Aliga Camping, augusztus 18-19-20. - Elektronikus zenei fesztivál

Igazi hiánypótló eseményként debütál a balatonvilágosi csodálatos környezetben épült egykori pártüdülő területén a B my LAKE elektronikus zenei fesztivál. Az egyedülálló helyen, közvetlenül a Balaton partján zajló esemény szervezőinek célja, hogy azt a közönséget szólítsák meg, akik nem a mainstream fellépőkre kíváncsiak és fontos számukra a természetes környezet. Kiss Ákos, a VOLT Produkció társszervezőjeként az eseményt jegyző Deadcode Production munkatársa elmondta, hogy a "butikfesztiválként" aposztrofált eseménynél fontos cél az is, hogy korlátozzák a résztvevők számát, így naponta legfeljebb tízezer vendéget várnak a Club Aligába.

A B my LAKE 100 fellépője között nincsenek kicsik vagy nagyok. Már a plakátokon is egyértelmű az üzenet: a több tucat hazai és világsztár azonos méretben jelenik meg mindenhol. A Club Aliga területén felépülő egyedi színpadokon és tánctereken fellépnek az elektronikus zene legendái, a jelent meghatározó művészei és a jövő  feltőrekvő tehetségei.

Néhány név a programból: Baauer, Carl Craig, Dj Hell, dOP, Extrawelt live, Guy Gerber, H.O.S.H, John B, Joseph Capriati, Josh Wink, Karotte, Lee Curtiss, Martin Buttrich, Nick Curly, Oliver Koletzki & Fran live, Paco, Osuna, Petar Dundov, Popof, Porter Robinson, Secret Cinema b2b  Egbert live, Tensnake, Tiga, Zeds Dead, HotX,

Jegyárak:
Napijegy augusztus 1-ig: 8500 Ft, utána: 9990 Ft.
Háromnapos bérlet augusztus 1-ig: 15990 Ft, utána: 19990 Ft

www.bmylake.hu
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.