Bruce Schwarzenegger vagy Arnold Wayne? Jön a Governator!

The Governator

Korábban már halhattuk, hogy Arnold Schwarzenegger visszatér a filmes iparba. Ezzel kapcsolatban számos leehtőség merült fel, mint első projekt, köztük egy képregénykarakter is. Kalifornia ex-kormányzója ezúttal a The Governator bőrébe bújik, mely kezdetben egy animációs sorozat lesz, de később egy 3D-s filmben is láthatjuk majd. A történet Schwarzenegger visszavonulása után játszódik, amikor is az ex-kormányzó lesz Brentwood védelmezője. A hight-tech kütyükkel felszerelt hős főhadiszállása saját háza alatt helyezkedik el.

A színész így nyilatkozott:

“Amikor 2003-ban indultam a kormányzói posztért, az emberek csak The Governator-nak hívtak. Bevallom, nagyon tetszett a szó. Lényegében egy szójátékról van szó, mely a politikus világot (governor - kormányzó) és a mozik világát (terminator - halálosztó) kapcsolja össze. A rajzfilm is erre a koncepcióra épül majd, egyesítve a kormányzók, a Terminator, a testépítők, a True Lies és még sok más külön világ részeit...”

Azt egyelőre nem tudni, hogy a majdnai film és az animációs széria stílusa megegyezik-e majd, de az bitos, hogy 2012-ig nem kerül a televíziók képernyőire. Mindenesetre Stan Lee, aki Schwarzenegger-rel készíti a sorozatot, elárult pár titkot:

"A Governator nagyszerű szuperhős lesz, de egyben Arnold Schwarzenegger is. A megalkotása során Arnold életéből merítettünk elemeket, felhasznlva a tényt, hogy kormányzó is volt. A csavar szerint amikor Arnold visszavonul a politikai élettől, úgy dönt, ő maga száll szembe a bűnnel és a bűnözőkkel.”

A Governator számos különféle ellenséggel küzd meg, köztük ex-katonákkal. A garázsban számos szuper jármű parkol majd, míg a gardróbban öltönyök helyett mindenféle spéci páncél lóg majd, melyek segítségével különböző, emberfeletti képességekhez jut, mint például a repülés.

Természetesen a hős nem marad segédek nélkül sem. Egyikük a 13 éves számítógépzseni, Zeke Muckerberg.

Bár leghamarabb csak 2012-ben kerül a képernyőkre, egy előzetes is készült a sorozathoz: