A technológiai és mérnöki Emmy-díjat® nyerték el a Canon 4K-s zoomobjektívjei
A 69-edik Emmy-díj® zsűrije a Canon 4K felbontású, nagyformátumú, egyszenzoros kamerákkal használható objektívcsaládjának képességeit az idei év technológiai és mérnöki díjával jutalmazta. A technológiai és mérnöki Emmy-díjjal (Technology and Engineering Emmy) kifejezetten a tévés produkciók számára fejlesztett termékeket és innovációkat ismeri el az amerikai Televíziós Művészet és Tudomány Akadémia (ATAS). Ezt a díjat olyan áttörést hozó termékek nyerhetik el, amelyek látványos hatást gyakorolnak a televíziós iparra.
Ismét keresik a legjobb C++ fejlesztőket
Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hazai programozóversenye, az NNG C++ Grand Prix október végén hatodszorra is útjára indul. Az egy hónapon át tartó, közel hárommillió forint összdíjazású verseny 12 órás, élő döntővel zárul majd, hogy kiderüljön, kik az ország legjobb C++ fejlesztői.
Hiány van nyomdászokból
A Magyarországot egyre inkább fenyegető munkaerőhiány immár olyan iparágakat is elért, mint a nyomdászoké. Vészesen fogynak a szakemberek részben a nyugdíjazások, a külföldi munkavállalások miatt, de leginkább az utánpótlás nevelés jelenti a legfőbb gondot ezen a területen. Lassan eljuthatunk odáig, hogy nem lesz kit a nyomdagépek mellé állítani, dacára annak, hogy milliárdos nagyságrendű fejlesztéseket hajtanak végre az ágazaton belül. Annak érdekében, hogy ez semmiképpen se következzen be a Nyomda- és Papíripari Szövetség akciótervet dolgozott ki, és meghirdette a kifejezetten a fiatalokat megcélzó Print: a TE jövőd kampányt, amely mögé olyan, nyomdagép gyártók is felsorakoztak, mint a Xerox Magyarország Kft.
Kiválasztották a Telenor Youth Fórum magyar nyerteseit, akik részt vehetnek a Nobel-békedíj eseményeken
December 8-11 között rendezik meg az ötödik, éves Telenor Youth Fórumot Oslóban. Magyarországot két fiatal képviseli a nemzetközi csapatban, akiket világszerte 7000 jelentkezőből választottak ki.
Magyarországról a 21 éves, kecskeméti Baukó Bettina Gréta és a 23 éves, budapesti Mátyás Máté vehet részt az ötödik Telenor Youth Fórumon (TYF). A TYF a Nobel Békeközponttal együttműködésben fiatal, tehetséges vezetőket gyűjt össze mind a 12 országból, ahol Telenor leányvállalat működik. A fiatalok ezután közösen dolgoznak olyan feladatokon, amelyekben digitális megoldásokkal igyekeznek valós társadalmi változást vinni a világba.
A Huawei bemutatta új mobil felhő tárhelyét okostelefon-felhasználók számára
A Huawei Fogyasztói Üzletága bejelentette az új Huawei Mobile Cloud-ot, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók vezeték nélkül menthessék és állíthassák vissza adataikat és beállításaikat, valamint egyszerűen szinkronizálhassák Huawei készülékeiket. Az új felhőszolgáltatás megkönnyíti az adatmegosztást és az adatok biztonságos tárolását és elérését a Cloud Drive-ban, az adatokat pedig kizárólag az Európai Unión belül, európai szervereken tárolják majd.
Fehéríti a gazdaságot és új munkahelyeket teremt az új magyar startup
Szeptember közepén indult útjára az éttermeket és futárokat összekapcsoló magyar startup. A RidRoll költséghatékony és megbízható szolgáltatást nyújt a vendéglátóhelyeknek, és az ételfutároknak is kiemelkedő pénzkereseti lehetőséget teremt.
Az éttermek gyakran találják magukat kellemetlen szituációban, mert a futárjuk nem megy be dolgozni, út közben lerobban a robogója, lenyúlja az aznapi bevételt vagy késve szállítja ki az ételt.
A Canon azon dolgozik, hogy bármilyen szögből nézhessük a focimeccset
A Canon bejelentette, hogy kifejlesztette új „Free Viewpoint Video System” névre hallgató vizuális megoldását, amelynek érdekében évekig fejlesztette optikai és szenzoros technológiáit. Ez a játékteret körbebevő kamerarendszer lehetővé teszi, hogy egy stadionban lévő sporteseményt más-más nézőpontokból is nyomon lehessen követni.
Szakmai workshopot szervezett a Canon a World Press Photo kiállításon
Fotográfiát hallgató és többségében fotóriporternek készülő diákok, és jelenleg is dolgozó sajtófotósok részére tartott workshopot október 3-án a Canon Hungária a Néprajzi Múzeumban a World Press Photo kiállítás apropóján. A műhelybeszélgetésen Pályi Zsófia szabadúszó fotográfus és Barakonyi Szabolcs, az Index fotórovatának vezetője elemezte az idei kiállítás nyertes felvételeit jellemző trendeket és megosztotta szaktudását arról, hogy mi minden kell a sikervárományos kép készítéséhez.
Országos lefedettséggel indul a Sony Max és a Sony Movie Channel
A világ egyik legnagyobb szórakoztató márkája és tartalomgyártója a régióban elsőként a magyar nézőknek hozta el a Sony csatornamárkákat. Október 3-ai indulásukkal egyidőben, a Sony Max és a Sony Movie Channel az ország legtöbb televíziós szolgáltatójának kínálatában elérhető lesz. Keresse a Sony Maxot és a Sony Movie Channel-t szolgáltatójánál!
A Lexmark új, specializált intelligens képrögzítési megoldásokat ajánl a kiskereskedelmi, banki és biztosítói piac számára
A képalkotás terén világelső Lexmark International, Inc. olyan intelligens képrögzítő megoldások európai bevezetését jelentette be, amelyek kimondottan a banki, a biztosítási és a kiskereskedelmi szektorban működő vállalkozások és ügyfeleik igényeit célozzák meg.
Az új ágazat-specifikus megoldások egy olyan Lexmark intelligens multifunkciós nyomtató (MFP) érintőképernyőjéről érhetők el, amely átjáróként működik a vállalkozás alapvető rendszerei felé. Az új megoldások ésszerűsítik, digitalizálják és egyszerűsítik az információkezelést, meggyorsítják a vállalkozások számára az ügyféladatok rögzítését, feldolgozását és ellenőrzését.
Cserélje régi fényképezőgépét egy vadonatúj Lumix G-re!
A Lumix egy izgalmas akcióval kedveskedik a Panasonic vásárlóinak. Páratlan kedvezménnyel vásárolhat új Lumix G készüléket, aki októberben leadja régi fényképezőgépét.
Lumix G80 - számtalan lehetőség vár Önre
A legmodernebb technológiákat és hasznos funkciókat egy kompakt és strapabíró készülékházba tömörítő LUMIX G80 fényképezőgépet úgy tervezték, hogy mindenben segítse az aktív fotósok és operatőrök munkáját miközben a természet elemeivel dacolva az élet nagy kalandjait örökítik meg. A fényképezőgép tulajdonságai közül kiemelendő az aluláteresztő szűrő nélküli, 16,0 megapixeles Digital Live MOS érzékelő, amellyel kiváló minőségű és felbontású, élethű képeket készíthet.
MTV EMA – Íme, a jelöltek
Taylor Swift lehet az MTV Europe Music Awards legnagyobb nyertese, idén ugyanis hat díjra esélyes, köztük a Legjobb Előadó, a Legjobb Videó és a Legnagyobb Rajongótábor kategóriákban. Nem sokkal marad le mögötte Shawn Mendes, aki öt jelölését válthatja szobrocskára, míg Kendrick Lamar és Ed Sheeran 4-4 kategóriában esélyesek. A szavazás a mai napon indul: a nemzetközi jelöltekre az mtvema.com oldalon lehet szavazni, a hazai favoritra pedig a http://www.mtvema.com/hu-hu/vote honlapon adhatják le voksaikat a magyar rajongók.
Ismert fotósok vezetésével indul a Huawei Akadémia
Okostelefonos fotós tanfolyamokkal és fogadóórákkal is várja a felhasználókat a most induló Huawei Akadémia1. A vállalat új programjában ismert fényképészek és népszerű bloggerek havi rendszerességgel tartanak ingyenes workshopokat a Huawei készüléktulajdonosoknak, amelyeken megismerkedhetnek az okostelefonos fotózás alapjaival, és többféle fotózási technikával is. A tanfolyamokat az aktuális témától – tájkép, portré, szelfi vagy ételfotózás – függően, egyedi helyszíneken rendezik meg.
James Newton Howard - 3 Decades of Hollywood Music
A "Micsoda nő!", „Az éhezők viadala" és további számos sikerfilm zeneszerzője, James Newton Howard Budapestre is ellátogat 2017-ben első élő koncertturnéjával. A Grammy-díjjal és Emmy-díjjal is jutalmazott, Oscar-díjra jelölt nemzetközileg elismert filmzeneszerző koncertjén Hollywood elmúlt három évtizedének filmzenéit ünnepli.
James Newton Howard, Hollywood legnagyobb zeneszerzője bejelentette, hogy a Papp László Budapest Sportarénába is ellátogat első élő koncertturnéjával 2017. november 5-én. A 20 állomásos európai turné premierjére Londonban kerül sor a magyar koncert előtt két nappal, 2017. november 3-án, a Royal Albert Hall-ban.
Kompakt körpanorámás kamerát dob piacra a Huawei
Mindössze 30 grammos, okostelefonra illeszthető, hordozható panorámakamerát dob piacra a Huawei. Az új okostelefonos kiegészítővel 360 fokban 13 megapixeles képek és full HD videók, valamint a virtuális valóságot támogató térhatású felvételek is készíthetők. A Huawei 360ˇ-os panorámakamera, amely kompatibilis minden Android 6.0-val vagy annál újabb operációs rendszerrel működő eszközzel október közepétől, 39 990 forintos javasolt bruttó fogyasztói áron vásárolható meg Magyarországon.
Szárnyas fejvadász 2049 (16) - heti filmbemutató
A héten végre megérkezik az év egyik legjobban várt filmje a mozikba! Jön a Magyarországon forgatott SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049!
Ridley Scott klasszikussá vált sci-fijének folytatása, remek kezekbe került, ugyanis a Fogságban, a Sicario – A bérgyilkos és az Érkezés Oscar®-díj jelölt direktora a tehetséges Denis Villenuve rendezésében éled újra a replikánsok világa. De Ridley Scott sem hagyta maga mögött a filmet, hisz producerként aktívan részt vett a Budapesten folyt munkálatokban. A film főszerepében visszatér Harrison Ford és csatlakozik hozzá Ryan Gosling, valamint Ana De Armas, Sylvia Hoeks, Robin Wright és az Oscar®-díjas Jared Leto is. A film a tengerentúlon már kirobbanó kritikai sikernek örvend, a Rotten Tomatoes nevű kritikai oldalon kimagasló, 94%-os eredményt ért el. Minden esély megvan rá, hogy a szemkápráztatóan látványos és mindvégig különösen izgalmas rész felnő az elsőhöz és maga is legendává válik.
Zalman Z3 Plus: Fehér holló
A mezőnyből kitűnő, baráti áron kapható házat kerestek? Nézzetek rá a Zalman Z3 Plus-ra. Nem csak hatékony hűtést kínál a ventilátor-szabályzójának és a belső kialakításának köszönhetően, hanem utóbbi hozzájárul a rendkívül és egyszerű szereléshez és komponens cseréhez is.
A négy hatékony és halk működést biztosító, 12 centiméteres ventilátor mellé a felhasználók egy ötödiket is beszerelhetnek. A házon belüli egyenletes elosztás biztosítja, hogy a dobozból kivéve hatékony hűtést kapjanak a tulajdonosok. A ventilátorokból egy került a ház elejére, egy a hátuljára és kettő a felső részre. A speciálisan irányított légáramlás és a beépített porszűrők az értékes belső komponensek hosszabb élettartamához is hozzájárulnak.
Megvan az öt magyar jelölt az MTV EMA versenyre
A mai naptól elérhető magyar MTV zenecsatornának köszönhetően hazai jelöltek is részt vehetnek a napokban induló MTV Europe Music Awards zenei díjért folyó nemzetközi versengésben. A hazai rajongók első körben leadott szavazataikkal Rúzsa Magdit, Tóth Gabit, Freddie-t, Kowalsky meg a Vegát és Pápai Jocit állították jelöltnek. Közülük kerülhet ki a legjobb magyar előadói díj győztese, aki november 12-én, Londonban ünnepelhet a sztárokkal az MTV Europe Music Awards gálán.
Rita Ora vezeti idén az MTV EMA-t
Az MTV bejelentette a november 12-ei MTV Europe Music Awards díjátadó gála házigazdáját: a Londonban élő Rita Ora nem csak a műsort vezeti majd hazai közönség előtt, de fel is lép a gálán. Az idei MTV EMA-t a rajongók élőben is láthatják az október 3-án induló magyar MTV műsorán november 12-én, este 20:00-kor.

