Zagar - Újratöltve!

Izgalmas kísérletre készül a Zagar. A nemrég új lemezzel jelentkező csapat az eddigi albumai legsikeresebb számait fogja uptempósabb, azaz pörgősebb változatban prezentálni. A teljesen új, táncos hangszerelések mellett megelevenednek majd olyan producerek Zagar remixei is mint: Miami Kidz, Terry Lee Brown Jr., Moonbootica vagy az angol NME újságíró/műsorvezető DJ Goldierocks.

„Több dalt saját ötlet alapján gyúrunk át és játszunk majd olyan átdolgozásokat is, amelyek alapjait az eddig megjelent Zagar remixek képezik. Egyelőre nem szeretnénk kifejezett tánczenei zsánert meghatározni és konkrétumokat elárulni, legyen ez meglepetés. Az biztos, hogy az elektronikus folyamatzene irányába akarjuk terelni a műsort, ahol remélhetőleg lesz egy-két eufórikus tetőpont is.” - mondja a zenekar vezetője, Zságer Balázs

Aki járt már Zagar koncerten, tudja, aki nem annak elmondjuk, hogy a zenekar a zene mellett mindig nagy hangsúlyt fektet a vizuális megjelenésre is, így az egykori Szikra mozi helyén megrendezendő eseményre is különleges vizuállal készülnek. Azaz egy újabb felemelő összművészeti élménnyel gazdagodhat az, aki ellátogat április 25-én a Parlamentbe. Zságerék elött a fiatal mad-hop tehetség, Dnte, tört hiphopritmusokra épülő, izgalmas live actje melegíti majd be az estét. A koncert után pedig Crimson, Beta, Polarize és Klayman pörgeti tovább a lemezeket.

Dream of a Machine (Uplifted Rework)
https://soundcloud.com/zagarmusic/zagar-dream-of-a-machine-uplifted-rework

Facebook:
https://www.facebook.com/events/315175651962904/