Vastag Csaba összecsap Kállay-Saunders Andrással

Veszélybe kerülhet Avicii egyeduralma, ugyanis egyre többen fedezik fel maguknak Duke Dumont zenéjét. A brit dj-t Grammy-díjra is jelölték, legújabb dala, az I Got U pedig frissen debütált ezen a héten a Class40-ben. Eközben Shakira és újdonsága, a rendkívül dögösre sikeredett Empire az első öthöz közelít a leghallgatottabb rádió slágerlistáján, Vastag Csaba pedig már Kállay-Saunders Andrást szorongatja.

Közeleg a nyár, amikor mindenki pihen és ha teheti, minél egzotikusabb helyeken keresi a kikapcsolódást. A legtikkasztóbb hónapokban teli vannak a bárok, jéghideg koktélokkal szaladgálnak a pincérek, a tengerpartokon pedig csecsebecséket sóznának rá a gyanútlan turistákra. Duke Dumont klipjében ez a veszély nem fenyeget, a képsorokban látható főhős ugyanis egy sisakot húz a fejére, és a virtuális világban hajtja a csajokat, miközben ül a fotelben. Jó adag társadalomkritika bújik meg az I Got U című dalban, amely a héten debütált a Class40-en a 38. helyen.

A Class40-en azonban nem csupán a fiatal feltörekvők teljesítenek szépen, de a rutinos sztárok is. Shakirát talán senkinek nem kell bemutatni, az énekesnő most az Empire című dallal próbál beférkőzni a hallgatók szívébe. Ez úgy tűnik, sikerül is neki, az új sláger már a 9. helyen áll a hazánk mértékadó listáján, és egyre feljebb menetel. De vajon meglesz a kolumbiai szépségnek a dobogós hely?

Vastag Csaba ezen a héten a Class40 egyik legnagyobb meglepetése, az énekes olyan világsztárokat hagyott maga mögött, mint James Blunt, a Coldplay, vagy éppen Calvin Harris. Csaba egyik legújabb dalával, az Őrült éjjellel már a 11. helyen áll a Class FM slágerlistáján, mindössze három pozícióval lemaradva az Eurovíziós Dalfesztiválon 5. helyezést elérő Kállay-Saunders Andrástól.

 

áll 1 Cris Cab Liar Liar 
2 Nora En Pure You're My Pride
3 John Newman Red Lights
4 Mr. Probz  Waves (Robin Schulz Radio Edit)
5 Avicii  Addicted To You 
6 Little Mix Word Up! 
7 Tiësto Red Lights
áll 8 Kállay Saunders Running
9 Shakira  Empire
10 Paloma Faith Can't Rely On You
11 Vastag Csaba Őrült éjjel
12 James Blunt  Heart To Heart 
13 James Arthur Get Down
14 Coldplay  Magic 
15 Calvin Harris  Summer
16 Kylie Minogue Into The Blue
17 Balkan Fanatik  Empire
18 Foxes Let Go For Tonight
19 Rebecca Ferguson All That I've Got
20 FAUL &Wad Ad vs Pnau Changes
21 Anastacia  Stupid Little Things
22 Clean Bandit Feat. Jess Glynne Rather Be
23 Rita Ora  I Will Never Let You Down
24 Takács Nikolas Rád hangoltam
25 Aloe Blacc The Man
26 Pitbull Feat. Jennifer Lopez & Claudia Leitte We Are One (Ole Ola)
27 Katy Perry Birthday
28 OneRepublic Love Runs Out
29 Pharrell Williams Happy
új 30 John Martin Anywhere For You 
31 Shakira Feat. Rihanna Can't Remember To Forget You
32 Beyoncé  XO
33 Bogi We All
34 Pitbull Feat. Kesha Timber
35 Dér Heni Ég Veled
36 Sam Smith  Money On My Mind
áll 37 Mary Lambert She Keeps Me Warm
új 38 Duke Dumont Feat. Jax Jones I Got You 
39 Quimby  Senki se menekül
40 Rebecca Ferguson I Hope