This Routine Is Hell @ A38 Tetőterasz

This Routine Is Hell

Immáron öt éve annak, hogy utoljára nemzetközi színvonalú hardcore/punk koncert került megrendezésre az A38 Hajó tetőteraszán, most azonban a holland This Routine Is Hell jó apropót ad arra, hogy a műfaj szerelmesei pár óra erejéig ismét elfoglalják a Duna felett legmagasabban elhelyezkedő színpadot. Az idei év legnagyobbat robbantó európai hardcore-reménysége ugyanis az egykori Outbreak és Undying-tagokból verbuválódott brooklyni Go Deeppel látogat majd Budapestre, az alaphangulatról pedig a francia Fall of Messiah gondoskodik majd egy igazán jelképes jegyár fejében.

Az utrechti This Routine Is Hell eddigi két nagylemeze és egyetlen EP-je is azt bizonyítja, hogy amennyiben egy zenekarban kellő kitartás és eltökéltség van, az elérhet bármilyen célt, amit kitűz maga elé. Márpedig a dalszövegeiben Nietzschét és Camus-t citáló srácok egyáltalán nem álmodtak nagyot – inkább csak merészet, viszont az elmúlt három évben tapasztalt fejlődésük idén, a Howl kiadását követően ért a csúcsra. Elvégre a banda eddig is zajos, zaklatott hardcore/punkot játszott valahol félúton a Paint It Black, a Ceremony és a Modern Life Is War metszéspontjában, az eddig hiányzó összetevőt viszont az tudta hozzáadni a meglévő recepthez, aki a fenti hármassal is épp eleget foglalkozott már. Kurt Ballou, a Converge gitárosa ugyanis a holland zenekar tavalyi amerikai turnéja alkalmával a méltán legendás Godcity Studios falain belül biztosított teret és kellő szakértelmet a tizenkét számos, idén áprilisban megjelent anyag rögzítéséhez, amiben az agresszió és a szenvedély egyaránt új értelmet tudott nyerni. A This Routine Is Hell ugyanis ösztönösebb és aljasabb, mint valaha, miközben a legutóbbi EP, a Repent. Repeat. érzékenyebb oldala is új, kiforrottabb, egyben kiábrándultabb köntösben tetszeleghet. Az ingyenesen letölthető Howl pedig kétségkívül az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb és leghatásosabb európai hardcore/punk anyaga lett: arról pedig augusztusban a hazai közönség is megbizonyosodhat, hogy ezek a zsigerien puritán dalok élőben működnek a leginkább.

Az előző évtized forrongó hardcore/punk közösségének aligha kell bemutatni az Undyingot, hiszen a metalcore történetének egyik legfontosabb és legnagyobb hatású zenekara két alkalommal is megmozgatta a budapesti közönséget. Ebben a zenekarban volt érdekelt az a Raver becenevű Chris Walker is, aki közel nyolc év után most ragadott ismét hangszert, hogy megalapítsa a Go Deepet Brian Kemsley-vel (ex-Outbreak) és Eric Yevakkal (ex-Gregor Samsa), hogy így idézhessék meg az ezredforduló lendületes és nyers hardcore/punkját, ahogy azt a Panic és a The Dedication járatták csúcsra a maguk idejében. A brooklyni székhelyű zenekart egy demó után le is igazolta a Mayfly Records (innen indult a Suburban Scum, a Code Orange Kids és a Pianos Become The Teeth is), ez pedig korántsem véletlen. Az idén megjelentetett Counseling 7” egy olyan letűnt hagyományt szólaltat meg abszolút kurrens köntösben, amely saját, puritán agressziófaktorán túl sem tudja mozgástalanul hagyni az arra fogékony füleket, és épp emiatt érezni, mennyire lélegző produkcióról van szó, ami épp akkora örömet okozhat a műfaj régebben meggyőzött szerelmeseinek, mint a szubkultúra később csatlakozó fiataljainak.

Az este különleges vendége pedig a francia Fall of Messiah lesz, akik épp Budapesten rögzítik új lemezüket, így a formáció egyenesen a SuperSize-ból jön majd az A38 Hajó fedélzetére, hogy bemutatkozhasson a hazai közönségnek. Márpedig a korábban a Birds In Row-val és a Mutiny on the Bounty-val is játszó bandára bizonyosan kíváncsiak lesznek azok, akik szeretik a Kidcrash agyas váltásokban és szívszaggató dallamokban gazdag, katartikus screamo/math rock elegyét, vagy épp a korai Loma Prieta expresszív váltásait: ez a sokszínű, technikás és sodró lendületű hangzásvilág a Fall of Messiah zenéjében is alapélmény, amit a srácok eddigi legkomolyabb, instrumentális felvételükkel kívánnak majd tetézni. Az őszre várható anyagról bizonyosan felcsendül pár szerzemény majd a tetőteraszon is, ám az bizonyos, hogy a zajos hardcore/punk szerelmesein túl a post-hardcore/screamo rajongói is a nyár egyik legkellemesebb meglepetésére számíthatnak majd.