Szólóban is bemutatkozik a ZP-ben Sena

Sena

Az Irie Maffia frontasszonya, a ghánai származású Sena Dagadu idén márciusban jelentette meg második szólólemezét, „Lots Of Trees” címmel, amire közel tíz évet kellett várnia mindazoknak, akik az anyazenekar mellett szólóban is kíváncsiak az énekesnő munkásságára. Sena meglehetősen kevés önálló koncertet ad, ezért is különleges ez a július 26-ai, Zöld Pardonos buli.

- Javában zajlik a fesztiválszezon, az Irie Maffiával folyamatosan úton vagyunk, nemcsak itthon, hanem külföldön is, éppen most jöttünk meg Franciaországból. Ebből kifolyólag elég ritkán van rá lehetőség, hogy önállóan is megmutassam magam a nagyközönségnek. Pedig még viszonylag friss az album, nem játszottunk róla sokszor, úgyhogy ez a mostani ZP-s buli egy jó alkalom lesz mindenkinek, aki élőben szeretné hallani az új dalaimat. Főleg, hogy az egész nyár során összesen talán hat bulim lesz így egyedül, a Maffia nélkül, és ezek közül csak egy lesz olyan, ami nem fesztiválkoncert Budapesten, méghozzá július 26-án, pénteken a Zöld Pardonban. – mondta Sena.

A ZP ráadásul egy speciális akcióval is készül a három estén át tartó hölgyuralom apropóján, ugyanis ha valaki a szerdai Anna & The Barbies koncerten vásárol egy kedvezményes, mindhárom csajos estére belépést biztosító bérletet, akkor azt a három koncert együttes áránál jóval olcsóbban, 1200 Ft-ért teheti meg. 

A Sena koncertre a belépő 400 Ft-ba kerül.