Síppal, dobbal utcazenél a Coldplay

A Coldplay frontembere, Chris Martin magánélete kissé zavaros, szakmailag azonban a brit zenekar jobb, mint valaha. Legújabb daluk, az A Sky Full Of Stars első helyezett a Class40-en, és az sem lenne meglepő, ha hetekig vezetné a leghallgatottabb rádió slágerlistáját. A Class FM a világpremierrel egy időben mutatta be a Maroon 5 új dalát a Mapset, amely ezen a héten újoncként került be a legjobbak közé, a magyarok közül pedig Ákos tör egyre előrébb.

Sidney-ben, megannyi rajongó részvételével forgatta le a Coldplay legújabb slágerének, az A Sky Full Of Stars című dalnak a videoklipjét. Ebben Chris Martinék testükre erősített hangszerekkel vonulnak az utcára, és tulipánt lengetve zenélnek - a járókelők legnagyobb örömére. Az új sláger rengeteg országban listavezető: a Class40-en is első helyezett, még Calvin Harrist és a nagyon népszerű Summert is maguk mögé utasították a brit szupersztárok.

A Class FM slágerlistáján ezen a héten újoncként debütált a Maroon 5 friss szerzeménye a Maps, amelyet a világpremierrel egy időben mutatott be Csiszár Jenő. Az első lejátszásokat követően már a Billboard Twitteres chartjának első helyén állt a zenekar, ezzel igazi ászokat maga mögé utasítva. De nem csupán a közösségi médiában, a Class FM-en is elnyerte a rádióhallgatók tetszését a felvétel, amely jelenleg 32. a toplistán.

A magyar előadók közül Ákos és az Újrakezdhetnénk című újdonság áll a Class40 25. helyén és tör egyre előre. A szintipop felvétel Ákos és Hauber Zsolt közös munkájának eredménye, amely a 2084 nevű album irányvonalát folytatja. A Bonanza Banzai egyelőre nem áll össze újra, Ákos viszont rövid szünetet követően ismét végigjárja majd a fesztiválokat és új EP-vel is készül.

 

1 Coldplay  A Sky Full Of stars 
2 Calvin Harris  Summer
áll 3 Mr. Probz  Waves (Robin Schulz Radio Edit)
4 Clean Bandit Feat. Jess Glynne Rather Be
5 Katy Perry Birthday
6 Pitbull Feat. Jennifer Lopez & Claudia Leitte We Are One (Ole Ola)
7 OneRepublic Love Runs Out
8 James Blunt  Heart To Heart 
9 Michael Jackson Feat. Justin Timberlake Love Never Felt So Good
10 Cris Cab Liar Liar 
11 Anastacia  Stupid Little Things
12 John Martin Anywhere For You 
13 Rebecca Ferguson All That I've Got
14 Duke Dumont Feat. Jax Jones I Got You 
15 The Common Linnets Calm After The Storm
16 Pharrell Williams  Marilyn Monroe
17 Aloe Blacc The Man
18 Shakira  Empire
19 Rita Ora  I Will Never Let You Down
20 Ed Sheeran  Sing
21 Ola Jackie Kennedy
22 Janicsák Veca Könnyek az esőben 
23 Sam Smith  Stay With Me
24 John Newman Losing Sleep
25 Ákos  Újrakezdhetnénk 
26 Alle Farben Feat. Graham Candy She Moves
27 Nora En Pure You're My Pride
28 Balkan Fanatik  Feljött a nap 
29 Train  Angel In Blue Jeans
30 Kállay Saunders Running
31 Avicii  Addicted To You 
új 32 Maroon 5  Maps
33 Avicii Feat. Adam Lambert Lay Me Down
34 Kylie Minogue Into The Blue
új 35 Nicole Scherzinger Your Love
36 Coldplay  Magic 
37 James Arthur Get Down
38 Tiësto Red Lights
39 Vastag Csaba Őrült éjjel
40 FAUL &Wad Ad vs Pnau Changes