Sena az A38 Hajón

Két hónapos ghánai tartózkodás után, először lép fel idén Budapesten Sena.

Az énekesnő nem csak családlátogatásra tért haza szülőföldjére, hiszen odakint is építi karrierjét.

„Mikor legutóbb otthon jártam, még sima hétköznapi emberként sétálhattam az utcán, most azonban azt vettem észre, hogy felismernek” – meséli Sena.  – „Aztán a családomtól megtudtam, hogy a rádióban is játsszák a dalaimat. Volt néhány igen jó hangulatú fellépésünk is, amíg ott voltunk, amik igazán jól sikerültek!”

Élményekkel feltöltődve, épp hogy átlépte az országhatárt, máris az A38 hajó színpadán találja magát Live Bandjével.

„Ez lesz az idei első koncertem Magyarországon, úgyhogy kicsit izgulok. Mióta hazaértem, folyamatosan próbálunk, mert hatalmas bulit akarunk csapni pénteken!”

A bemelegítésben a tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje, az eddig leginkább Manoyával közös Birdhouse című rádióslágere révén ismert Minimyst lesz Sena és zenekara segítségére.

Jegyár: 1900 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. A koncertre kombinált jegy is kapható, ami belépésre jogosít a 23 órakor kezdődő Perturbator fellépésre. A kombinált jegy ára: 3000 Ft.

Facebook eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1568383383483385/