Sam Smith összetört szívének köszönheti díjait

Zenetörténelmet írt Sam Smith, aki a Grammy-díjátadón és a Class40 slágerlistán is tarolt. A szemtelenül fiatal, tehetséges énekes hat Grammy jelöléséből négyet váltott szoborra: az év legjobb dalának, legjobb felvételének, legjobb pop albumának és legjobb új előadójának járó díjat is bezsebelte. A magányos srácként elhíresült brit szupersztár hazánkban is óriási népszerűségnek örvend, egyszerre két dallal is szerepel a leghallgatottabb rádió slágerlistáján.

Sam Smith mindent vitt! Karrierje egyik legsikeresebb hetét zárta az alig 22 éves énekes, aki egyszerre 4 Grammy-díjat vihetett haza és egyszerre két dallal is szerepel a Class40 slágerlistán. A brit tehetség csillaga meredeken ível felfelé, a Stay With Me-vel a Grammy-díjátadók történetében egyedülálló módon, a legjobb dalnak és a legjobb felvételnek járó díjat is megkapta.

Sam Smith az arany gramofon átvételekor szinte a könnyekig meghatódva nyilatkozott: „Szeretnék köszönetet mondani annak a férfinak, aki összetörte a szívemet. Ez a lemez róla szól, neki köszönhetem a négy Grammy díjamat.”  - mondta a fiatal énekes, aki  itthon is hatalmas népszerűségnek örvend: Restart és Like I Can című dala egyszerre szerepel a Class40 slágerlistán.

A szupersztár a rádió műsorvezetőinek szívébe is belopta magát. „Már az első percben megfogott, minden dalát imádom, de nem csak én vagyok ezzel így: amellett, hogy a Class40 lista egyik nagy kedvence, a hallgatók is rendszeresen kérik tőlem a Kívánságműsorban.” - mesélte Abaházi Csaba. „Különösen szimpatikus, hogy 22 éves, de a korához képest meglepően érett, őszinte és határozott. Óriási dolog, hogy ilyen fiatalon megkapta a zenei szakma egyik legnagyobb elismerését, szívből gratulálok neki.” - tette hozzá a műsorvezető.

A Grammy-díjátadón más Class FM-es kedvencek is taroltak, mint például Beyoncé, Pharell Williams, vagy éppen Eminem, akiknek dalai nap mint nap felcsendülnek a piacvezető rádió hullámhosszán.

 

hely mozgás előadó cím
40 esik Newik Feat. Berkes Olivér GoodBye
39 esik Olly Murs Feat. Travie McCoy Wrapped Up
38 esik Intim Torna Illegal Örökké 
37 ÚJ Alesso Feat. Tove Lo Heroes (We Could Be) 
36 esik Sam Smith Restart
35 esik James Blunt When I Find Love Again
34 esik Zsédenyi Adrienn Hány percet élsz 
33 ÚJ Maroon 5 Sugar
32 esik Meghan Trainor All About That Bass
31 ÚJ Pitbull Fea. Ne-Yo Time Of Our Lives
30 esik Ella Eyre Comeback
29 esik Wellhello  Rakpart
28 javít Ariana Grande, The Weeknd Love Me Harder
27 esik Avicii  The Days
26 javít Meghan Trainor Lips Are Movin
25 áll!! The Avener Fade Out Lines
24 javít Sia  Elastic Heart
23 javít Takács Nikolas Telihold
22 esik Calvin Harris Feat. Ellie Goulding Outside
21 esik Take That These Days
20 javít Sam Smith  Like I Can
19 esik Maroon 5  Animals
18 esik Tokio Hotel Love Who Loves You Back
17 javít  Compact Disco  Te meg Én
16 esik Cobra Starship Feat. Icona Pop Never Been In Love
15 esik Clean Bandit Feat. Jess Glynne Real Love
14 áll!! Taylor Swift  Blank Space
13 esik One Republic  I Lived
12 javít Gorgon City Feat. Jennifer Hudson Go All Night
11 javít Magna Cum Laude Te, a hőmérséklet és én 
10 javít Hozier Take Me To Church
9 javít Rae Morris Under The Shadows
8 esik Hooligans  Paradicsom (Lotfi Begi Remix)
7 esik Fritz Kalkbrenner Back Home
6 javít Caramel Még egyszer 
5 javít Ella Henderson Yours
4 javít Parra For Cuva Feat. Anna Naklab  Wicked Games
3 javít The Script No Good In Goodbye
2 esik Mark Ronson Feat. Bruno Mars  Uptown Funk
1 javít David Guetta Feat. Emeli Sandé  What I Did For Love