Sam Smith barátjával fényesíttetné a Grammy-jeit

Ellie Goulding A szürke 50 árnyalatában szereplő betétdallal lopta be magát a magyar hallgatók szívébe, Like I Do című slágere a hét nyertese lett a Class40-ben. A fátyolos hangú brit énekesnő a lehető legártatlanabb hangján adja elő a romantikus dalt, amely kiválóan passzol a sikerfilm szexuálisan túlfűtött jeleneteihez. A slágerlista első helyéért folytatott küzdelemben Sam Smith kerekedett felül, Like I Can című felvételével.

A 4 Grammy-díjat bezsebelő Sam Smith csillaga továbbra is felfelé ível, Like I Can című slágere a Class40 győztese lett. Az emlékezetes dalhoz a Brooklyn hídon forgattak látványos videoklipet. A Grammy-díjátadó egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor kiderült: a fiatal brit énekesnek menedzsere, Elvin Smith  törte össze a szívét. A sikeres előadó azonban mára már készen áll az új szerelemre, jövendőbeli társával kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Biztos akarok lenni abban, hogy a következő barátom kifényesítené nekem a Grammy-jeimet.”

Ellie Goulding sikerdala A szürke ötven árnyalatának bemutatóját követően 19 helyet ugrott feljebb a leghallgatottabb rádió slágerlistáján.  A kimagasló eredmény annak köszönhető, hogy a Love Me Like I Do a sikerfilm egyik legkedveltebb betétdala. A videoklipben a film legizgalmasabb jelenetei is helyet kaptak, így nem csoda, hogy pár nap alatt 12 milliós nézettséget ért el.

„Alapvetően utálom magam visszahallgatni, mert a keverés után szinte alig ismerek rá a saját hangomra. Most azonban, amikor lejátszottam a dalt, rájöttem, hogy nagyon tetszenek a szép, egyszerű balladák, úgy érzem, ezekben érvényesülnek legjobban a hangi adottságaim” – mesélte a gyönyörű énekesnő, aki a Class40-ben a hét nyertese volt.

A leghallgatottabb rádió slágerlistájának egyik legnépszerűbb magyar előadója Takács Nikolas. A kalapjairól híres, jóképű énekes az egész januárt Kaliforniában töltötte, ahol legújabb albumán dolgozott. Telihold című dalának a Class Kívánságműsorában volt az exkluzív premierje, ahová a zenész még a tengeren túlról is bejelentkezett. „A Telihold egy különleges dal az életemben, hiszen ez az első szám, amelynek megalkotásában nemcsak előadóként, hanem társszerzőként is részt vettem” - mesélte a dal születéséről az Amerikában Nico Rossként ismert énekes.

 

hely mozgás előadó cím
40 esik Avicii  The Days
39 esik Sam Smith Restart
38 esik Wellhello  Rakpart
37 ÚJ!! Kwabs Walk
36 esik Meghan Trainor All About That Bass
35 esik Calvin Harris Feat. Ellie Goulding Outside
34 esik Ella Eyre Comeback
33 esik Gorgon City Feat. Jennifer Hudson Go All Night
32 esik Maroon 5  Animals
31 esik Tokio Hotel Love Who Loves You Back
30 javít Alesso Feat. Tove Lo Heroes (We Could Be) 
29 esik Take That These Days
28 ÚJ!! Imagine Dragons I Bet My Life
27 javít Pitbull Fea. Ne-Yo Time Of Our Lives
26 javít Rihanna & Kanye West & Paul McCartney FourFiveSeconds
25 javít Halott Pénz Valami van a levegőben
24 esik Cobra Starship Feat. Icona Pop Never Been In Love
23 esik Clean Bandit Feat. Jess Glynne Real Love
22 esik Hooligans  Paradicsom (Lotfi Begi Remix)
21 javít Ariana Grande, The Weeknd Love Me Harder
20 javít Meghan Trainor Lips Are Movin
19 esik Ella Henderson Yours
18 javít Ellie Goulding Love Me Like You Do 
17 javít Takács Nikolas Telihold
16 esik One Republic  I Lived
15 javít Maroon 5 Sugar
14 esik Taylor Swift  Blank Space
13 esik Fritz Kalkbrenner Back Home
12 javít Sia  Elastic Heart
11 esik Caramel Még egyszer 
10 esik Parra For Cuva Feat. Anna Naklab  Wicked Games
9 esik Rae Morris Under The Shadows
8 javít  Compact Disco  Te meg Én
7 esik David Guetta Feat. Emeli Sandé  What I Did For Love
6 javít Magna Cum Laude Te, a hőmérséklet és én 
5 esik The Script No Good In Goodbye
4 javít The Avener Fade Out Lines
3 javít Hozier Take Me To Church
2 esik Mark Ronson Feat. Bruno Mars  Uptown Funk
1 javít Sam Smith  Like I Can