Red Fang a Dürer Kertben

Két évvel ezelőtt a nyár meglepetéskoncertjét adta a portlandi Red Fang, hiszen a Relapse komolyságot aligha ismerő üdvöskéje olyan nagy érdeklődésnek örvendett, hogy a zenekar itthoni bemutatkozását nemcsak át kellett tenni a Dürer Kert nagytermébe, hanem még ott is olyan fülledt hangulat lett úrrá minden megjelenten, amit vétek lenne pusztán a kánikulára fogni. A Murder The Mountains című nagylemez sikere egyöntetű volt: a február 5-én ismét Budapestre látogató zenekar pedig azt bizonyítja most be, hogy a Whales and Leeches dalai sem okoznak csalódást, pláne élőben.

Az eddig a Mastodon, a Black Sabbath és a Queens of the Stone Age háromszögében definiált zenekar a tavalyi évét elég eseménydúsan töltötte: amikor épp nem a világot járta olyan legendák vendégeként, mint a Kyuss Lives vagy az Orange Goblin, akkor épp a próbateremben ült, és egy üres fehér táblával szemezett. A Whales and Leeches ugyanis kis túlzással előzmények nélkül született meg éjszakákba nyúló próbatermi jammelésekből, de ez épp az anyag előnyére vált. A Red Fang feltehetően sosem feszegette ennyire saját határait, miközben nem is szólt ennyire egységesen és letisztultan (még ha ez közelebb is hozta őket Josh Homme-ékhoz), és mindemellett a srácok épp annyira nem felejtettek el dögös és húzós témákat írni, mint az asszonyaikat riogatni a dalszövegekkel.

A tizenegy számos lemezen mindazt hallhatjuk, amit ma egy kurrens és előremutató hard rock lemeztől el lehet várni: valós ambíciókat, sajátos karaktert, felismerhető váltásokat, és főleg pimaszságot, mert a Blood Like Cream is teljes méltóságában csatlakozik ahhoz a sorhoz, amiben korábban a Prehistoric Dog, a Hank Is Dead és a Wires ismertették meg egy egész világgal a zenekart. Aaron Beam zenekara pedig ezúttal nem egyedül érkezik a Dürer Kertbe: az este alaphangulatáról a minden értelemben füstös hangzású The Shrine és a Lord Dying gondoskodnak majd, így a sludge és a stoner rock jegyében lesz érdemes köszönteni a februárt – azoknak is, akik legutóbb már átélték, mire képes élőben a Red Fang, és azok is, akikben csak később tudatosult, hogy miről is maradtak le.

A Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert bemutatja:
2014. február 5., Budapest @ Dürer Kert, 19:00
RED FANG (USA), THE SHRINE (USA), LORD DYING (USA)
Jegyárak: 3.900 Ft (elővételben) / 4.900 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: Dürer Kert, CD Pince, valamint az Eventim hálózata.