Óriási bejelentést tett a Run-DMC sztárja a Class FM-ben

Mi történhet, ha egy nemzetközi porondra készülő hazai sztár nagyot álmodik? Alig pár napba és néhány telefonba került, hogy Király Viktor legújabb szerzeményében a Run-DMC tagja, Darryl McDaniels működjön közre. Az amerikai zenész a dal felvételére Budapestre utazott, ezt használta ki a Class FM népszerű műsorvezetője, Kiss Orsi, aki gyorsan mikrofonvégre kapta a két előadót.

Király Viktor megírt egy új dalt, felénekelte, de úgy érezte, a rapbetétnek nem az ő hangján kéne szólnia. Ekkor indult és meglepően jól alakult a sikertörténet, a fiatal énekes pedig még ma sem hiszi el, hogy egy legendával dolgozhat együtt. Viktor és a hiphop kultúra úttörőjének számító McDaniels azonban meglepően egyszerűen és gyorsan találtak egymásra. A dal ezen a héten debütált a Class FM-en, Viktor pedig beavatta a leghallgatottabb rádió hallgatóit a részletekbe is.

„Megírtam a Running Out Of Time-ot, és került bele egy rap rész is. Felhívtam Bent, a tesómat, aki New York-ban él, hogy segítsen keresni valakit, aki rappel a dalban. Nem gondoltam nagy emberre, erre Ben két nap múlva visszahívott, hogy mit szólnék D.M.C.-hez a Run-DMC-ből. Nagyon-nagyon meglepődtem! Kettő napba telt, és már D.M.C.-től kaptam egy videóüzenetet, hogy »Yo yo yo, what’s up, Viktor?« És akkor már a stúdióban volt, nyomta a rappet és küldte a dalt!”

D.M.C-t egyből lenyűgözte a felvétel, sőt, Orsinak bevallotta, még kicsit aggódott is, hogy ne rontson bele. „Nagyszerű produkció, kitűnő dalszerzés, és remek ének! Előfordul, hogy egy dal magában nagyon jó, aztán amikor belekerül a rap, az elrontja az egészet. Tartottam ettől, de szerencsére nem így lett.”

Kiss Orsi szimpatikus, közvetlen, kedves embernek ismerte meg a rappert, akivel gyorsan közös pontot is találtak: mindketten rajonganak ugyanis a korcsolyáért.

„Kiderült, hogy mind a ketten a téli sportok szerelmesei vagyunk, én műkorcsolyáztam, az ő 19 éves fia pedig profi hokis. D.M.C-ben egyébként semmi sztárallűr nincs, aki ráadásul még Class40-beli műsorvezető társamnak, Kovács Áronnak is üzent” – mesélte Orsi, aki elárulta, hogy Áront a kora miatt ugratja mostanában. „Áron tavaly töltötte be a 40-et, néha viccesen húztam azzal, hogy milyen „öreg”. Megkértem tehát D.M.C.-t, akit csak hónapok választanak el az ötödik x-től, hogy üzenjen neki.”

„Nem vagy öreg, amíg valaki nem mondja azt, hogy „Na, ő 89!” – akkor öreg vagy. Nem a kor határozza meg az életed,  hanem hogy hogyan érzed magad. Én még mindig az a 12 éves gyerek vagyok, aki a hálószobájában ül és rádiót hallgat, és ez sosem változik! – üzente Áronnak  a sztár, aki még mindig a lelkes tinédzsert érzi magában, és aki a Viktorral való együttműködéstől is teljesen bezsongott. „Ezért is vagyok annyira izgatott amiatt, hogy rappelhetek ebben a dalban, hogy itt lehetek Magyarországon, videót forgattak velem, és éppen egy szuper rádióinterjút készítünk!”

A legendás rappernek, aki legújabb albumán dolgozik, egyébként még az interjú közben is sikerült meglepnie Viktort, Orsit és a hallgatókat egyaránt: „Remélem, hogy sikerül júniusig kiadni az új korongomat. Nagyszerű zenészekkel és művészekkel dolgozom, mint Viktor, aki itt ül mellettem. Igazság szerint elárulom, hogy Viktort is rá akarom tenni a lemezemre!”

A Running Out Of Time című új dal természetesen már hallható hazánk legnépszerűbb rádiójában, az exkluzív interjú ismétlése pedig szombaton 20:00 órától kerül adásba a Class FM-en, ahol Király Viktor újdonságai is rendre felcsendülnek.